A kormány célja, hogy Magyarország a régióban a legfejlettebb szállítási infrastruktúrával rendelkezzen és maximálisan kihasználja a földrajzi fekvéséből származó adottságait - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.
Az Európai Unió kötelező célként tűzte ki magának a klímasemlegesség 2050-re történő elérését, ehhez a következő évtizedekben jelentős mértékben kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok jelenlegi kibocsátási szintjét a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint.
Az egészségipari beruházások támogatásával olyan ágazatot segítenek, amely hosszú távon is erősítheti a magyar gazdaság versenyképességét - mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Székesfehérváron, ahol átadta a Karsai Alba Kft. 3,4 milliárd forintos egészségipari fejlesztését.
Az elmúlt évek legnagyobb tőzsdei nyilvános részvénykibocsátását indítja október 25-én az AutoWallis Nyrt. további növekedési terveinek finanszírozásához, amellyel 6-8 milliárd forint forrásbevonást tervez - jelentette be Müllner Zsolt, az AutoWallis elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Csütörtök este 19 órakor bezárja kapuit az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás központi rendezvénye a Hungexpón, szerdán közel 40 ezren látogattak el a világkiállítás központi helyszínére, ezzel az itteni látogatottság már meghaladja az 581 ezret.
Egy Kiskőrösről irányított, szeszes itallal kereskedő, a költségvetésnek több mint másfél milliárd forint kárt okozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,47 pontos emelkedéssel, 54 735,20 ponton nyitott csütörtökön.
Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a júliusi magas bázishoz mérten 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Helyesen tette a kormány, hogy a koronavírus-járvány alatt fellépett a tömeges munkanélküliség kialakulása ellen, ugyanis az akkor meghozott intézkedések nyomán Magyarország mára az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Hunguest Hotels nyerte el a kaposvári önkormányzat négycsillagos szállodájának üzemeltetési jogát 10 évre - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosította a képesítési követelmények rendeletét.
A 200 ezer forintos minimálbér elérése érdekében a vállalkozásokat a kormány kész kompenzálni, ezért a bértárgyalások szerdai fordulóján javaslatot tett arra, hogy 2022. január 1-től a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 4 százalékponttal csökkenjen.