Hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából állítanak elő magas hozzáadott értékű új termékeket és eljárásokat húsz kiemelt projektben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap Gyorsítósáv pályázatának köszönhetően - jelentette be Schanda Tamás.
Az elmúlt évek hazai földgázpiaci fejlődése elsősorban az infrastruktúra és a szabályozás fejlesztéseinek köszönhető, a magyar kereskedés likviditása és versenyképessége jelentősen nőtt.
Egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítási díjak, tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba, manapság ugyanekkora áru továbbítása 11 196 dollár.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,33 pontos emelkedéssel, 47 013,09 ponton nyitott kedden.
A kedvezőnek mondható nemzetközi hangulatban kisebb pozitív korrekcióval nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden, de az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint kérdéses, hogy ez mennyire lesz tartós.
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
Nagy István agrárminiszter képviselte Magyarországot az Élelmezési Rendszerek Elő-csúcstalálkozóján Rómában.
Az állam "vasba és betonba", nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet - a beruházások szerkezetét bírálja és ebből a szempontból érvel a magas költségvetési deficit ellen a Magyar Nemzet online kiadásában megjelent e heti írásában Matolcsy György.
A júliusban kiállított hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjszámlát online fizethetik azok az ügyfelek, akik az elmúlt hónapban jelezték elektronikus számla iránti igényüket a Díjnet felületén; idáig több mint 16 ezer ügyfél élt ezzel a lehetőséggel - közölte a Díjnet Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A keleti nyitás politikája bevált, és Magyarország sokat profitált a türk országokkal folytatott gazdasági együttműködésből - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Isztambulban.
Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
A Heti Gazdasági Index (HGI) értéke már 18 hete pozitív, plusz 8,8 százalékot mutatott július 11. és 18. között, ez 1,6 százalékponttal magasabb az előző heti adatnál - tette közzé a friss adatokat Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a közösségi oldalán.