Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.

Jelentősen növelte árbevételét és eredményét a Goodwill Pharma Nyrt.

Jelentősen, az előző évhez képest 27 százalékkal növelte nettó árbevételét tavaly a Goodwill Pharma Nyrt., a vállalkozás adózott eredménye 2,155 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 1,502 milliárd forinttal.

MNB: nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

Százezrektől vár még bevallást a NAV

Több százezer adózónak, a cégek mintegy 70 százalékának kell még számot adnia különböző adókötelezettségeiről.

NAK-FruitVeB: a hűvös május miatt elhúzódik az idei szamócaszüret

Már kapható a hazai piacokon a magyar szamóca, amelyre idén is jelentős a kereslet.

Czomba Sándor: több mint 4,6 millióan dolgoznak ma Magyarországon

Több mint 4 millió 600 ezren dolgoznak ma Magyarországon, így gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint.

Tovább bővül a kistelepülési italüzletek támogatási programja

Kiterjesztik az 1000-2000 fős kistelepüléseken egész évben nyitva tartó italüzletek számára meghirdetett 3 millió forintos támogatást azokra a vállalkozásokra is, amelyek egy éven belül kezdték meg működésüket - közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nzrt. hétfőn az MTI-vel.

Nagy Márton: újra kell indítani a beruházásokat

Kiemelt cél a magyar gazdaság termelékenységének növelése, a beruházásokat pedig újra kell indítani - hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen rendezett Termelékenységi konferencián hétfőn Budapesten.

Zsigó Róbert: 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni a nyugdíjasok

A nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közösségi oldalán megosztott videójában.

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Kedvező hangulatban, emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Az Év Menedzsere Díjat Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója kapta

Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kapta a Menedzserek Országos Szövetsége 2024-es Év Menedzsere Díját - közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.

AM: újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését

A ragadós száj- és körömfájás vírus megjelenése nyomán új pályázati lehetőséggel segíti az Agrárminisztérium (AM) a telepek állatbetegségekkel szembeni ellenálló képességének növelését.