Novemberben az előző hónaphoz képest az infláció 0,3 százalékponttal 2,7 százalékosra mérséklődött, amit főként az üzemanyagok és szabályozott árak csökkenése okozott.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
A magyar családok biztonságos ünnepi készülődését szolgálja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, szilveszterig tartó országos vizsgálatsorozat.
A beavatkozások gyorsasága, nagyságrendje és arányossága segítette a koronavírus-járvány miatti válság hatásos kezelését - mondta az innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden.
Októberben a koronavírus okozta járvány, így a beutazást nehezítő intézkedések hatására a külföldi vendégek száma 94 százalékkal, az általuk a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,75 pontos csökkenéssel, 39 189,56 ponton nyitott kedden.
Novemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,7 százalékra lassult az októberi 3,0 százalékról.
A harmadik negyedévben az első becslésnél nagyobb ütemben, rekordmértékben nőtt a japán bruttó hazai termék a kormányhivatal (Cabinet Office) keddi jelentése alapján.
Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Gyengült kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
A Hiventures Zrt. által kezelt két állami befektetési alap összesen maximum 50 milliárd forint keretösszegig speciális likviditási és tőketámogatást nyújthat a pandémia által erősen sújtott, nemzetgazdasági jelentőséggel bíró közép- és nagyvállalatoknak.
Novemberben 2,323 milliárd euróval 2015 augusztusa óta nem látott rekordszintre emelkedtek a magyar jegybank devizatartalékai, amelyek a múlt hónap végén 32,546 milliárd eurót értek el - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.
Decemberre a vírusellenes oltáshoz fűzött reményeknek köszönhetően a vártnál nagyobb mértékben, február óta a legmagasabb szintre javult a befektetői hangulat az euróövezetben a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet felmérése alapján.