Garantiqa: év végéig díjmentes marad a beruházási hitelek garanciavállalása

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. december 31-ig meghosszabbítja a Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei mögé az első teljes üzleti év végéig vállalt garanciadíj-mentességet - jelentette be Szabó István Attila, a társaság elnök-vezérigazgatója a társaság MTI-nek küldött csütörtöki közleményében.

Energiaügyi Minisztérium: élénk érdeklődés övezi a távhőpályázatokat - 100 milliárdnyi forrás válik elérhetővé a nyáron

A benyújtási lehetőség megnyitásának napján 15 távhőszolgáltató jelentkezett a Jedlik Ányos Energetikai Programban hatékonyságjavító infrastruktúrafejlesztésekre elérhető támogatásra.

NAV: június közepétől érkeznek az adószámla-értesítők

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van - hívta fel a figyelmet az adóhivatal csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.

Czomba Sándor: több mint 20 ezren vehetnek részt az idei Nyári diákmunka programban

A Nyári diákmunka programra idén 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ez több mint 20 ezer fiatalnak biztosít munkalehetőséget - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

NGM: végrehajtjuk Európa legnagyobb adócsökkentési programját - az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2026. évi költségvetését

Magyarország forrásait nem Ukrajnára, hanem a magyar családok támogatására fordítja - különös tekintettel a gyermekes családokra és a nyugdíjasokra.

Románia GDP-arányos államadóssága 56,1 százalékra nőtt

Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága - közölte szerdán a bukaresti pénzügyminisztérium.

Majdnem 40 százalékkal nőtt a Start Garancia Zrt. kezességvállalási állománya 2024-ben

A Start Garancia Zrt. kezességvállalási állománya tavaly 37 százalékkal 430 milliárd forintra emelkedett, így 640 milliárd forintnyi hitel- és kötvénypiaci finanszírozás és 860 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítette elő - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és hálózati elosztó társaságok kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki az energiaszámlákat azon felhasználók részére, akik nem minősülnek lakossági fogyasztónak.

Czomba Sándor: azon dolgozunk, hogy tovább emelkedjenek a bérek

Brüsszel nyomása ellenére a kormány nem Ukrajnára, hanem a magyar lakosság, kiemelten a gyermekes családok támogatására fordítja Magyarország forrásait.

Magyar Levente: Magyarországnak stratégiai érdeke a minél szorosabb együttműködés Kanadával

Magyarországnak stratégiai érdeke a minél szorosabb együttműködés Kanadával, hiszen a világ második legnagyobb területű államáról van szó, hatalmas kiaknázatlan nyersanyagkinccsel és energetikai potenciállal.

KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Az idén áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708 300, a nettó átlagkereset 486 500 forint volt.

Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata

Néhány szabálytalanság - mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése, valamint nem nyomon követhető, hibás jelölésű termék - ellenére megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken található borkimérő egységek vizsgálata.