Június 19-ig van lehetőség az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására - hívta fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a gazdálkodók figyelmét.
Nagy indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a vezető európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,66 pontos emelkedéssel, 37 534,50 ponton nyitott kedden.
A javuló nemzetközi hangulatnak köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) emelkedéssel nyithat kedden - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Jelentős csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn, mert szertefoszlottak a gazdaság gyors fellendüléséhez fűzött remények azután, hogy ismét emelkedni kezdett az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában és az Egyesült Államok egyes térségeiben.
Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájék
A munkahelyek megvédéséhez és új álláshelyek létrehozásához beruházásokra van szükség - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
A magyar építőipar európai összevetésben, és a magas bázis ellenére alig esett vissza, az ágazat tehát a koronavírus-járvány miatti válságos hónapokban is jól teljesített.
Más ágazatokkal szemben az építőipart alig sújtotta a járványügyi intézkedések gazdasági hatása, áprilisban mérséklődött a termelés lassulása, amiben a tavalyi magas bázisnak is szerepe volt - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH hétfőn kiadott jelentését.
Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,11 pontos csökkenéssel, 37 330,46 ponton nyitott hétfőn.
Áprilisban az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciusihoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött, a tavaly áprilisi magas bázishoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint.