Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
A Mondelez édesipari vállalat bezárta Salzburg külvárosában azt az üzemet, ahol 127 éven át készült a zeneszerző Mozartról elnevezett "Echten Salzburger Mozartkugel" - számolt be róla a Kurier című osztrák lap.
Fontos stratégiai cél Magyarország önellátóvá válása az orvostechnikai eszközök gyártásában, ezért az elmúlt időszakban számos ilyen jellegű beruházáshoz nyújtott támogatást a kormány - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Székesfehérváron.
Tűz ütött ki a legnagyobb brit hadiipari vállalat, a BAE Systems északnyugat-angliai hajógyárában, ahol a brit királyi haditengerészet nukleáris meghajtású tengeralattjáróit is gyártják.
Az első magyar gépipari beruházást valósította meg Kínában a 77 Elektronika Csoport, a száz százalékban hazai tulajdonban lévő, orvoselektronikai termékeket fejlesztő és gyártó cég csaknem 2 millió dolláros beruházással alapított üzemet Shanghai közelében.
A paksi bővítés munkálatai jól haladnak, az év végére az első beton is lekerülhet a földbe, de hasonlóan fontos mérföldkő a zónaolvadék-csapda és a reaktortartály gyártása is, amelyek közül az első elkészült, míg a másik gyártása rövidesen megindul - jelentette be Szijjártó Péter.
Oroszország hat év alatt több mint 600, teljesen hazai repülőgépet készül megépíteni - jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a kormányfő-helyettesekkel hétfőn megtartott találkozón.
Magyarország a zöldenergia termelése mellett a világ élvonalába tör az energiatárolási rendszerek gyártásában is.
Bővítette kapacitását a soproni székhelyű Horváth Fólia Kft., amely a Széchenyi Terv Plusz program részeként 474,09 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást kapott - tudatta a csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó családi vállalkozás az MTI-vel.
Elektromos Minik gyártását tervezi Angliában a BMW.
A Sanofi miskolci üzeme nyolcmilliárd forintos beruházással vezető lesz a vérhígító injekciók európai gyártásában, ami fontos lépés az ország stratégiai kapacitásainak kiépítése terén is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
Az építőiparban hőszigetelésre használható habüveg gyártásához nyert 1,5 milliárd forintos támogatást a pécsi Hungaro Energy Földgáz, Energiakereskedelmi és Szolgáltató.
Több mint egymilliárd forintot fordított a darukban használható hajtóműcsalád kifejlesztésére a napkori székhelyű, fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.