Vádat emeltek a Magyarországon és Hollandiában gyilkoló férfi ellen

Vádat emelt és tényleges életfogytiglant indítványozott a Fővárosi Főügyészség egy szerb-magyar állampolgárságú férfi ügyében, aki Budapesten és Amszterdamban is fegyverrel végzett áldozataival - tudatta a főügyészség közleményben pénteken.

Azonosították az aszódi emberölés két gyanúsítottját

Elfogták a rendőrök a hétfői aszódi emberölés két feltételezett elkövetőjét - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

Nyolc emberrel szemben emeltek vádat a nagylóki emberölés ügyében

Nyolc emberrel szemben emelt vádat az ügyészség abban az ügyben, amelyben négyen egy vendéglátóhelyen leitattak és megkötöztek egy középkorú férfit, majd áldozatukat éjszakára mindannyian magára hagyták a teraszon - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Megkezdődött a Piotr Jaroszewicz volt lengyel kormányfő 1992-es meggyilkolásával vádlottak pere

Megkezdődött szerdán Varsóban a Piotr Jaroszewicz korábbi kommunista miniszterelnök és felesége ellen 1992-ben elkövetett rablógyilkosság három vádlottjának pere.
A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Az ügyészség 18 év fegyházat kér egy rablóra, aki egyik áldozata halálát okozta

Tizennyolc év fegyházat kér kiszabni az ügyészség egy rablóra, akinek elkábított áldozatai közül az egyik meghalt.

A rendőrség elfogott 13 embert az érdi tömegverekedés résztvevői közül

Elfogtak 13 embert azon két társaság tagjai közül, akik még csütörtök este Érden csaptak össze egy elfajult vita miatt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu honlapon.

Letartóztatták a szentesi nő feltételezett gyilkosát

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2006 júliusában megölte élettársát, holttestét pedig elrejtette - közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

Élettársa megöléséért emeltek vádat egy férfi ellen

Emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki zsinórral megfojtotta élettársát, majd a holttestet egy félkész ház alagsorába rejtette - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Letartóztatta a bíróság az édesanyját megkéselő és elásó csorvási férfit

Egy hónapra elrendelték annak a csorvási férfinak a letartóztatását, aki csütörtök reggel egy késsel megölte édesanyját, majd holttestét elásta - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség pénteken közleményben az MTI-t.

Emberölés miatt emeltek vádat három fiatal ellen Borsodban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat három fiatalkorú férfi ellen, akik két évvel ezelőtt Ózd mellett megöltek egy csordást.

Meggyilkolták a Tottenham Hotspur elefántcsontparti labdarúgójának testvérét

Gyilkosság áldozata lett a testvére Serge Aurier-nek, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur elefántcsontparti játékosának.