Infektológus: új gyógyszerek segíthetnek az ebolásokon

Akár kilencvenszázalékos túlélési arány is elérhető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által az ebola ellen kiválasztott két új gyógyszerrel - mondta Szlávik János infektológus főorvos péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Előzetesbe került a férje mérgezésével gyanúsított szabadbattyáni nő

Elrendelte a Székesfehérvári Járásbíróság kedden annak az 51 éves, szabadbattyáni nőnek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint április óta gyógyszerekkel mérgezte vele élő férjét, ennek következtében a férfi a múlt szombaton meghalt.
10 újítás, ami elképesztő irányba fordítja az orvostechnológiát

10 újítás, ami elképesztő irányba fordítja az orvostechnológiát

3D-ben nyomtatható gyógyszerek és szervek, Google-kontaktlencse, holografikus anatómia változtathatja meg az egészségügyet.

OGYÉI: lakossági médiakampány indult a gyógyszermellékhatások jelentéséért

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) lakossági médiakampányt indított, hogy minél többen jelentsék a feltételezett gyógyszermellékhatásokat.

Gyógyszereket, tápokat és állattartási eszközöket gyűjtenek a NOÉ Állatotthonban

Szombaton rendezik meg az Állatok Karácsonya elnevezésű jótékonysági gyűjtést a budapesti NOÉ Állatotthonban, ahol a bent lakó kutyák, macskák és kisállatok tartásához elengedhetetlenül szükséges eszköz- és gyógyszerfelajánlásokat várják.
Új gyógyszereket fejleszt és gyártóüzemet épít az Egis Zrt. Körmenden

Új gyógyszereket fejleszt és gyártóüzemet épít az Egis Zrt. Körmenden

Új gyógyszereket fejleszt és innovatív gyártóüzemet épít 5,5 milliárd forintos beruházással az Egis Gyógyszergyár Zrt. Körmenden, a projekthez 2,3 milliárd forint uniós támogatást nyert el - jelentett...
Segíthet a méz fogyasztása az allergia leküzdésében

Segíthet a méz fogyasztása az allergia leküzdésében

Az allergia kiváltó oka mindig több dologban keresendő, a tünetek enyhítésére azonban közel sem mindegy, hogy természetes, vagy mesterséges módokat alkalmazunk.  Ha az embernek olyan problémája van...
Jézus jelent meg az ultrahang-felvételen (kép)

Jézus jelent meg az ultrahang-felvételen (kép)

Alexander Meyer biztos benne, hogy Isten üzent neki.Hamarosan világra hozza gyermekét Alexandra Meyer, aki nagyon izgatottan várja a szülést, ami egy kismama tekintetében nem csoda, ám Alexandra eseté...
A magyar népesség mintegy öt százaléka cukorbeteg

A magyar népesség mintegy öt százaléka cukorbeteg

A becslések szerint a magyar népesség mintegy 5 százaléka cukorbeteg - mondta Putz Zsuzsanna belgyógyász az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. A belgyógyász-farmakológus elmondta: a megfelelő gy...
Másfél év múlva indulhat az elektronikus egészségügyi rendszer

Másfél év múlva indulhat az elektronikus egészségügyi rendszer

Az uniós projektek lezárása és a tesztidőszak után, 2017 első negyedévében minden egészségügyi szolgáltató csatlakozik az elektronikus egészségügyi rendszerhez, és az állampolgárok is betekintést nyer...
A gyógyszergyárnak nem célja a gyógyítás – videó

A gyógyszergyárnak nem célja a gyógyítás – videó

Ezzel az állítással rukkolt elő egy vegyész, aki több gyógyszergyártó cég alkalmazottja volt. A férfi azt állítja, hogy a gyógyszeripar egy olyan üzleti tevékenység, amely az embereket egész életükön...
Az ősz leggyakoribb betegségei

Az ősz leggyakoribb betegségei

A megfázáson kívül mástól is szenvedhetünk ebben az évszakban.Az ősz hónapjaihoz elsősorban a pár napig tartó náthát kapcsoljuk, pedig azon kívül még számtalan más nyavalya keserítheti meg a hétköznap...