Debreceni Egyetem: gyógyszereket eredményezhetnek a szív- és érkutatások

A fiatal kutatóknak jövőképet, a betegeknek reménységet: új terápiát, új gyógyszereket jelenthet az az egyedülálló szív- és érkutatási program, amely az Európai Unió 1,2 milliárd forintos támogatásával már négy éve tart a Debreceni Egyetemen (DE) - közölte a program szakmai vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.Balla György akadémikus a Szív- és érkutatási kiválóságközpont - Ironheart című projekt eddigi eredményeit összegző tudományos ülést megelőző tájékoztatón kiemelte: a tizenegy munkacsoportban gyógyító, klinikai és alapkutatást végző több mint félszáz szakember munkájának célja az ér- és szívbetegségek új megelőzési és kezelési lehetőségeinek feltárása.

    
A professzor példaként említette, hogy az Ironheart programban az érelmeszesedés vizsgálatát azért tűzték napirendre, mert jelenleg nincs gyógyszer az erek meszesedésének visszafordítására, szívkatéteres vizsgálatokkal, ritkább esetben műtétekkel van lehetőség az erek átjárhatóságát visszaállítani. Fontos célkitűzésük továbbá a szívizombetegségek gyógyítása, a szívelégtelenség kialakulásának jobb megismerése és új gyógyszerek kifejlesztése - mutatott rá Balla György, hozzátéve: a kutatási programot kiterjesztették a Covid-járvánnyal összefüggő vizsgálatokra is. Az elmúlt egy-két hónapban több olyan projektet is elindítottak, amelyek az új típusú koronavírusnak a szív- és érrendszerre gyakorolt hatását vizsgálják - fűzte hozzá.
    

Balla György kiemelte, az Ironheart programmal célul tűzték, hogy a Debreceni Egyetem az ér- és szívbetegségek kutatásában vezető szerepet érjen el Magyarországon, és nemzetközileg is. Szerinte az eddigi eredményeik azt bizonyítják, hogy mind a két cél elérése megvalósult. Másik nagy kihívás a kutatói utánpótlás nevelése, megbecsülése, ezért mind a graduális, mind a posztgraduális képzésben részt vesznek, és a kiemelkedő szorgalmú fiatal kutatókat az egyetemen tovább foglalkoztatják és biztosítják számukra a kutatói életpálya modellt - mondta, megjegyezve, hogy a mostani online tudományos ülésen 44 fiatal kutató előadása hangzik el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Egy kutatás szerint a mérsékelt ivók sincsenek biztonságban.

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

http://ujhazak.com