A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.
Orosz hackerek a szintén orosz Kaspersky Lab számítógépes cég vírusirtó programja révén jutottak hozzá az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik külső munkatársának személyes számítógépén tárolt titkos adatokhoz és dokumentumokhoz.
Meghalt Iulian Vlad, a hírhedt Securitate utolsó parancsnoka, aki az 1989-es decemberi forradalom idején vezette a román kommunista diktatúra politikai rendőrségét.
Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad évtizedekig járt nyolc náci háborús bűnös nyomában, de csak az üldözöttek haláltáborokba szállításáért felelős Adolf Eichmannt sikerült elfogniuk - írta a Háárec című izraeli újság honlapja hétfőn.
Újabb 928 állami alkalmazottat bocsátottak el Törökországban a kormányzati közlönyben pénteken megjelent törvényerejű rendelet értelmében, más rendeletekkel pedig az államfői hivatalhoz csatolták a nemzeti hírszerzést (MIT), illetve további kurd sajtóorgánumokat zárattak be.
Elhunyt Jurij Drozdov, a KGB egykori szovjet titkosszolgálat külföldi ügynökhálózatának volt főnöke, a Vimpel felderítő és diverziós egység megalapítója - közölte szerdán az utódszervezet, az orosz Külföldi Hírszerzési Hivatal (SZRV).
Oroszország kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal a délkelet-ukrajnai helyzet rendezéséről, de azt is elvárja, hogy Washington főleg Kijevvel aktivizálja az erről folytatott párbeszédet.
Légbőlkapott információnak minősítette Marija Zaharova külügyi szóvivő kedden a The Washington Post című amerikai lap azon állítását.
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek
Vajon igaz történetekről van szó vagy három-négy ember esküdött össze, hogy átverje a világot?
Elnöki minőségében adott utolsó nagy televíziós interjújában Barack Obama leköszönő amerikai elnök egyebek között a hírszerző szervezetekkel való együttműködésre figyelmeztetette utódát, Donald Trumpot, majd főleg az amerikai-izraeli viszonyról, a palesztin-izraeli konfliktusról és a szíriai helyzet
James Clapper, az amerikai hírszerzés csúcsvezetője közleményben biztosította a hírszerzői közösség lojalitásáról Donald Trump megválasztott elnököt.
Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti: Stájerország és székhelye, Graz a szélsőségesek egyik fő központja - jelentette ki az osztrák közszolgálati médiának (ORF) a tartományi rendőrség vezetője.Jose...