Életének 89. évében elhunyt Ötvös László professzor, Széchenyi-díjas vegyész, a szerves kémia kutatója, a hazai bioorganikus kémia egyik megalapozója - közölte a II. kerületi önkormányzat szerdán az MTI-vel.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Csák Máté, okleveles építészmérnök, festőművész, humanista gondolkodó, a magyar kortárs művészet támogatója és gyűjtője - közölte a család az MTI-vel csütörtökön.
Elhunyt Tarjáni Ferenc kétszeres Liszt-díjas kürtművész, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának szólamvezető kürtművésze, a Magyar Fúvósötös, a Budapesti Kamaraegyüttes, a Tarjáni Kürtkvartett alapító tagja, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára - közölte a család az MTI-vel pénteken.
Hétfő este 85 esztendős korában elhunyt Fördős László, a Vasas SC örökös tiszteletbeli elnöke.
Életét vesztette két palesztin a pénteki muzulmán ima után kitört zavargásokban a gázai határnál - jelentette az izraeli média.
Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az életének 88. évében, pénteken elhunyt Albert Gábor Kossuth-díjas írót, műfordítót, könyvtárost, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagját - közölte az MTI-vel a Kultúráért Felelős Államtitkárság hétfőn.
Életének 104. évében elhunyt Kisgyörgy Lajosné egykori sportlövő és edző, 123-szoros országos bajnok - tudatta a sportági szövetség az MTI-vel szombaton.
Több tízezer rajongó búcsúztatta szombaton énekelve, sírva és megtapsolva a "francia Elvisként" is ismert Johnny Hallyday francia rocksztárt a párizsi Champs-Elysées-n.
Tízereket várnak szombaton a párizsi Champs-Elysées-re, ahol hatalmas méretű menettel búcsúztatják a "francia Elvisként" is ismert Johnny Hallyday francia rocksztárt.
Életének 86. évében elhunyt Besznyák István akadémikus, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa - tájékoztatta az MTA csütörtökön az MTI-t.
Családja, barátai, a filmszakma képviselői és tisztelői vettek végső búcsút Makk Károly Kossuth-díjas filmrendezőtől, a nemzet művészétől szombaton Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
Családja, barátai, a filmszakma képviselői és tisztelői vettek végső búcsút Makk Károly Kossuth-díjas filmrendezőtől, a nemzet művészétől szombaton Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.