Hivatali vesztegetés elfogadása miatt emeltek vádat két pénzügyőr ellen

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség két pénzügyőr ellen, aki 2016 augusztusában a tompai határátkelőhelyen kilépő teherautókat kenőpénz fejében nem ellenőrizte - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a volt szigetvári polgármestert

Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék pénteken, nem jogerősen a volt szigetvári polgármestert.

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek egy pénzügyőr ellen

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden egy pénzügyőr ellen, aki két költségvetési csalással gyanúsított embernek segített elkerülni a felelősségre vonást 2015-ben és 2016-ban - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Házi őrizetbe került tíz, hivatali vesztegetéssel gyanúsított határrendész

Házi őrizetet rendelt el a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa azzal a tíz, hivatali vesztegetéssel gyanúsított határrendésszel szemben, akit több másikkal együtt szerdán vettek őrizetbe - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Hivatali vesztegetés miatt emelt vádat egy bűnszervezet ellen a pécsi ügyészség

Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy kilencfős - hamis magyar útlevelek kiállíttatásával foglalkozó - bűnszervezet ellen - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.
Hivatali vesztegetés miatt vádat emeltek Szigetvár volt polgármestere ellen

Hivatali vesztegetés miatt vádat emeltek Szigetvár volt polgármestere ellen

Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt vádat emelt Szigetvár volt polgármestere, egyik önkormányzati képviselője és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen a Mohácsi Járási Ügyészség - közölte...
Adóellenőr ellen emeltek vádat Borsodban

Adóellenőr ellen emeltek vádat Borsodban

Korrupt adóellenőr ellen hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség - közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden. A tájékoztatás szerint a 49 éves nő és két ...
Hat embert vettek őrizetbe hivatali vesztegetés miatt Pécsett

Hat embert vettek őrizetbe hivatali vesztegetés miatt Pécsett

Hat embert vettek őrizetbe hivatali vesztegetés bűntett gyanúja miatt kedden Pécsett - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére. Tájékoztatásuk szerint a baranyai megyeszé...
Hivatali vesztegetés miatt 21 rendőrt őrizetbe vettek

Hivatali vesztegetés miatt 21 rendőrt őrizetbe vettek

Üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség 30 hivatásos rendőrét a Központi Nyomozó Főügyészség, 21 rendőr őrizet...