Az innovációs rendszer piacképességének erősítését szorgalmazta, és az egyetemek innovációs jelentőségét hangsúlyozta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke kedden Budapesten, a 28. Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny meghirdetésén.
Nemzetközi innovációs tudástranszfer programot indított az IBM Magyarország, az IBM Corporate Service Crops (CSC) elnevezésű küldetésben az IBM 14 szakértője 4 magyar szervezettel dolgozik majd együtt egy hónapig az érintett szervezetek innovációján.
A magyar tulajdonú vállalatok hozzáadott értékének növelésén keresztül érhető el a lakosság életminőségének javítása az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) víziója szerint.
A tradíció és az innováció a szlogenje a Győri Filharmonikus Zenekar idei évadának, mert a zenekar idén ünnepli hivatásossá válásának ötvenedik, 2019-ben pedig városi zenekarrá válásának 125. évfordulóját - hangzott el az évadot bemutató sajtótájékoztatón kedden Győrben.
Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezért is kerültek a források egy helyre, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba (ITM) - mondta Palkovics László a minisztérium vezetője hétfőn, egy budapesti konferencián.
A magyar gazdaság egyre növekvő munkaerőigényét a cégek hatékonyabb működésével, innovációval és technológiaváltással lehet kezelni - fogalmazta meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön Nagykanizsán.
A magyar gazdaság egyre növekvő munkaerőigényét a cégek hatékonyabb működésével, innovációval és technológiaváltással lehet kezelni - fogalmazta meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön Nagykanizsán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A nemzeti innovációs és technológiai miniszter szerint a technológiaváltás az ország előtt álló egyik nagy kihívás, és Magyarországnak jobban kell szerepelnie az innovációval kapcsolatos ügyek támogatásában.
Varga Mihály: a vállalkozói szellem és a képesség az innovációra határozza meg egy nemzet gazdaságát
Egy nemzet gazdaságát hosszú távon az emberekben lévő vállalkozói szellem és a képesség az innovációra határozza meg.
Januárban 61 milliárd forintos keretösszeggel új felhívások jelentek meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból, ezek egyike a magyar mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységét ösztönzi.
A gazdaságban a stabilizáció, az innováció és a bizalom fontosságát hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös konferenciáján Budapesten.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018-ban a vállalkozások innovációs, kutatási és fejlesztési tevékenységét összesen 30 milliárd forint, a kutatói-ipari együttműködéseket 31 milliárd forint keretösszegű pályázatokkal támogatja.
