Ombudsman: össze kell hangolni a parkolás szabályait tartalmazó jogszabályokat

Az alapvető jogok biztosa a parkolás szabályait is tartalmazó jogszabályok összehangolását javasolja, mert szerinte nem egyértelmű, hogy mikor lehet kerékbilincset alkalmazni és mikor nem.

Az EU bíróság elé idézte Magyarországot az energiahálózati díjakra vonatkozó jogszabályok miatt

Az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Unió Bíróságához fordult Magyarországgal szemben, mert véleménye szerint az energiahálózati díjakra vonatkozó jogszabályai miatt nem felel meg maradéktalanul a harmadik energiaügyi csomagnak - közölte az uniós bizottság csütörtökön.

PM: a költségvetés tervezete megfelel a jogszabályoknak

A jövő évi költségvetésről és annak megalapozásáról szóló törvényjavaslatok összhangban állnak az alaptörvény rendelkezéseivel, továbbá megfelelnek a magyarországi és a nemzetközi jogszabályoknak is.
Alapjogokért Központ: a szülőtartás igazságos és nem veszélyezteti a gyermekek megélhetését

Alapjogokért Központ: a szülőtartás igazságos és nem veszélyezteti a gyermekek megélhetését

A szülőtartás, mint jogintézmény nemcsak erkölcsileg igazolható, de igazságos is, hiszen az érdemtelen szülőnek nem jár, és semmiképpen sem veszélyeztetheti a tartásra kötelezett gyermek megélhetését ...
Tóbiás: erősebb, szolidárisabb Európa a cél

Tóbiás: erősebb, szolidárisabb Európa a cél

Magyarország az európai közösség teljes jogú és egyenrangú tagjaként kíván politizálni, az MSZP pedig nem tér le arról az útról, amely egy erősebb, szolidárisabb Európa létrehozásához vezet - mondta a...
Miskolci alpolgármester: folytatódik a telepek felszámolása

Miskolci alpolgármester: folytatódik a telepek felszámolása

Miskolcon folytatódik a telepek, elsősorban a diósgyőri stadion környéki úgynevezett számozott utcai lakások felszámolása. Az önkormányzat továbbra is a jogszabályoknak megfelelően jár el - közölte Ki...
Többféle segítség járhat az utasoknak a járattörlés miatt

Többféle segítség járhat az utasoknak a járattörlés miatt

Többféle segítség és szolgáltatás járhat a légitársaságok utasainak sztrájk miatti járattörlés esetére - mondta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központjának ...
Miskolci Fidesz-KDNP: folytatódik a nyomortelepek felszámolása

Miskolci Fidesz-KDNP: folytatódik a nyomortelepek felszámolása

Miskolcon folytatódik a nyomortelepek felszámolása, a városvezetést erre voksaikkal a miskolciak többsége is felhatalmazta, az önkormányzat pedig a jogszabályoknak megfelelően jár el - jelentette ki S...
GVH: enyhítheti a bírságot, ha a cég igyekszik megfelelni a jogszabályoknak

GVH: enyhítheti a bírságot, ha a cég igyekszik megfelelni a jogszabályoknak

Fogyasztóvédelmi ügyekben enyhítheti a kiszabott bírságot, ha a vállalkozás igazoltan érdemi erőfeszítéseket tesz a jogszabályoknak való megfelelés érdekében - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)...
Elégedetlenek a migránsok Magyarországgal! – videó

Elégedetlenek a migránsok Magyarországgal! – videó

A Vice szerdán készített egy videót a röszkei állapotokról. A türelmetlen bevándorlók rátámadtak rendőreinkre, így kénytelenek voltak könnygázt bevetni. A Magyarországon tartózkodó illegális bevándor...
Tökéletes történet a kerítéses pénzkidobásról, avagy Bassin és társai üdvözlik a rendőröket egy indulóval

Tökéletes történet a kerítéses pénzkidobásról, avagy Bassin és társai üdvözlik a rendőröket egy indulóval

A szíriai Bassint és barátait a kerítés ugyan Mórahalomnál megállította, de van ezzel egy kis probléma. A kerítést magyar földön állították föl és nem közvetlenül a szerb magyar határon. Így a jogs...
Szijjártó: a magyar döntések megfelelnek az európai értékeknek és jogszabályoknak

Szijjártó: a magyar döntések megfelelnek az európai értékeknek és jogszabályoknak

Szijjártó Péter szerint minden túlzás nélkül elmondható, az Európai Bizottsággal lezajlott konzultációk alapján minden magyar kormányzati és parlamenti döntés megfelel az európai értékeknek és jogszab...