Százmillió forinttal támogat rászoruló gyerekeket segítő alapítványokat az MVM

Az MVM Csoport százmillió forint támogatást adott át húsz, gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek a 16. alkalommal megrendezett Legszebb napom! Élménynap elnevezésű rendezvényen.

Idén is elindul az UNICEF Magyarország Rajtad áll a jövőd! elnevezésű programja

Immáron ötödik alkalommal indítja el Rajtad áll a jövőd! elnevezésű programját a UNICEF Magyarország, lehetővé téve, hogy a 14-22 éves magyarországi fiatalok aktívan részt vegyenek a különböző, őket érintő társadalmi problémák feltárásában és a megoldások kidolgozásában.

Több mint tizennyolc millió forint adomány gyűlt össze a Runway Run bevételeiből

Több mint 18 millió forint adomány gyűlt össze a Budapest Airport által szervezett Runway Run jótékonysági futóverseny bevételeiből.

Három városban tartanak közösségi futást a mellrák elleni küzdelem jegyében

A mellrák elleni küzdelem jegyében ingyenes közösségi futást szerveznek három nagyvárosban, Budapesten, Győrben és Debrecenben vasárnap - tájékoztatták a szervezők az MTI-t kedden.

Az év első felében 4,7 millió kiló mentett élelmiszerrel segítette a nélkülözőket az élelmiszerbank

Az idei év első felében 4,7 millió kilogramm lejáratközeli és csomagolási hibás árut mentett meg és adományozott nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.

Potápi Árpád János: a sport erősíti a nemzeti összetartozás érzését

A nagy múltra visszatekintő, Egy vérből vagyunk elnevezésű jótékonysági futás egyik feladata, hogy erősítse a nemzeti összetartozás érzését - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.

Országszerte indulnak a Karitász-táborok

Országszerte számos helyen megkezdődnek a Karitász-táborok, melyekben a nyáron több mint négyezer gyermek nyaralhat majd kortársaival vagy szüleivel - tájékoztatta a Katolikus Karitász hétfőn az MTI-t.

Több mint 77 millió forint adományt gyűjtött rászoruló gyermekeknek az Ökumenikus Segélyszervezet

Több mint 77 millió forint adományt gyűjtött össze rászoruló gyermekek támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet májusban a tizedik alkalommal hirdetett Kapaszkodó programja keretében - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.

Jótékony célú szuperkoncert május 23-án az Akváriumban

Az Ivan & The Parazol, a Lóci Játszik, Giorgio (Carson Coma), Pátkai Rozina, Veni és Hegedűs Józsi lép színpadra május 23-án az Akvárium Klubban egy rendhagyó szuperkoncerten.

Kárpátaljai családoknak gyűjtött élelmiszert a KDNP

A háború által sújtott kárpátaljai családoknak indított élelmiszergyűjtést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az akció részleteit ismertető pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Négyszáz házat állított helyre a legszegényebb településeken az MMSZ

Több mint négyszáz sérült lakóházat javított meg és állított helyre két év alatt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) "tetőkommandónak" nevezett építőipari egysége az ország legszegényebb településein - tájékoztatta a MMSZ pénteken az MTI-t.

Koncertet szerveznek a károsultak támogatására a Hagyományok Házában

Nagykoncertet szerveznek a törökországi-szíriai földrengés károsultjainak támogatására március 22-én a Hagyományok Házában, ahol többek között a Kaláka, a Bokros Trió, a Misztrál, a Sebő-együttes, Sebestyén Márta és Tolcsvay Béla is fellép.