Idén 36,3 milliárd forintból gazdálkodik Győr

Idén 36,3 milliárd forintból gazdálkodik Győr

Idén 36,3 milliárd forintból gazdálkodik Győr önkormányzata - jelentette be Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a városvezetők keddi sajtótájékoztatóján. Elmondta: ez az összeg 800 millió forin...
Az államháztartás központi alrendszerének tavalyi hiánya 929,2 milliárd forint, teljesül a hiánycél

Az államháztartás központi alrendszerének tavalyi hiánya 929,2 milliárd forint, teljesül a hiánycél

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. évi előzetes hiánya 929,2 milliárd forint. A központi költségvetés december végi pénzforgalmi adatai a kormány várakozásainál is kedvezőbben alakulta...
Inflációkövető béremelés a közfoglalkoztatottaknál

Inflációkövető béremelés a közfoglalkoztatottaknál

A kormány a jövő évre várható inflációval, 2,4 százalékkal emeli januártól a közfoglalkoztatási minimálbért - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden ...
Költségvetés - Az MSZP szerint törvénysértő volt a költségvetés elfogadása

Költségvetés - Az MSZP szerint törvénysértő volt a költségvetés elfogadása

Az MSZP úgy véli, a parlament törvénysértő módon fogadta el kedden a 2014-es költségvetést, amely a szocialisták szerint egyébként is csak negyed évig tart ki, és további elszegényedést okoz. Józsa...
Költségvetés - Fidesz: a rezsicsökkentés és a családtámogatás költségvetése a 2014-es büdzsé

Költségvetés - Fidesz: a rezsicsökkentés és a családtámogatás költségvetése a 2014-es büdzsé

A Fidesz szerint a jövő évi költségvetés a rezsicsökkentés és a családtámogatás költségvetése. Puskás Imre, a Fidesz politikusa keddi sajtótájékoztatóján a 2014-es költségvetés elfogadása után azt ...
Bajnai: választási költségvetés a jövő évi büdzsé

Bajnai: választási költségvetés a jövő évi büdzsé

Bajnai Gordon szerint a jövő évi költségvetés választási büdzsé, ami először "osztogat, de majd fosztogat". Közel 3,5 százalékos hiány várható, ennyit tervez a kormány a korábbi vállalásokkal szemben ...
NGM: az államháztartás novemberben 11,3 milliárd forint többlettel zárt

NGM: az államháztartás novemberben 11,3 milliárd forint többlettel zárt

Az államháztartás központi alrendszere novemberben 11,3 milliárd forint többlettel zárt, így az első tizenegy havi hiány 876,3 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfő...
Költségvetés - Fidesz: kiemelt figyelmet kapnak a fogyatékossággal élők

Költségvetés - Fidesz: kiemelt figyelmet kapnak a fogyatékossággal élők

A Fidesz és a kabinet kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élők és az őket képviselő szervezetek segítésére - közölte Tapolczai Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti ...
Horváth Csaba: Budapest ma egy kifosztott város

Horváth Csaba: Budapest ma egy kifosztott város

Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint Budapest ma egy kifosztott város. Horváth Csaba erről vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján beszélt, amikor bemutatta Budapest "fekete könyvét", am...
Eladja Egis-részesedését az állam

Eladja Egis-részesedését az állam

Eladja a magyar állam az Egis Gyógyszergyár Nyrt.-ben meglevő, a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól átvett csaknem 5 százalékos részesedését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatóság...
Az Országgyűlés plenáris ülése

Az Országgyűlés plenáris ülése

Budapest, 2013. október 30. Pálffy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese felszólal a 2014. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. októ...
Költségvetés - MSZP: a kormány elpocsékol négy évet

Költségvetés - MSZP: a kormány elpocsékol négy évet

Az MSZP szerint a kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslata csúsztatásokat és hazugságokat tartalmaz, a valóság ugyanis az, hogy a magyar gazdaság a legjobb esetben is csak oda térhet vissza tav...