A nyugati politikusok ugyanúgy hazudnak Oroszországnak az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásáról, ahogy ezt korábban a minszki megállapodásokkal és a végrehajtásukkal kapcsolatban tették - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik - jelentette ki Ursula von der Leyen.
Értékes műtárgyakat adott vissza egy zsidó vállalkozó leszármazottainak a cseh állam.
Újabb győzelem született az úzvölgyi katonatemető ügyében az erdélyi magyarság számára: a Bákó Megyei Törvényszék jogerősen törölte Darmanesti városnak a sírkert fölötti tulajdonjogát.
Újabb, 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Románia déli, olténiai részét kedden délután, alig tíz kilométernyire attól a településtől, amelynek a téréségében hétfőn 5,2-es erősségű földmozgást észleltek - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
Az Európai Unió tagállamai elvileg stabil, konszolidált demokráciák, és a velük szemben álló legkomolyabb kihívások egyike az a törekvés, amely a jogállamiságot a népakaratra hivatkozó populista érvek alapján korlátozni akarja - jelentette ki Egils Levits, Lettország elnöke.
Az észak-atlanti szövetség napról napra megerősíti az Oroszországgal szembeni ellenségességét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél egyértelműbbé tegye az ukrán konfliktusban való részességét - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
A 2015-ös párizsi robbantások egyik szervezőjét, Salah Abdeslamot is képviselő Sven Mary belga ügyvéd veszi át a korrupciós ügybe keveredett Eva Kaili volt európai parlamenti alelnök jogi védelmét - írta kedden a Politico című brüsszeli hírportál.
Egy Bukarestben szervezett konferenciával elindult kedden az ukrán-román Interreg NEXT határ menti együttműködési program, amelyre a két ország 54 millió euró vissza nem térítendő támogatást kap az Európai Uniótól.
Nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, ezzel szemben a háború folytatását, és újabb támadásokat tervez, ezért Ukrajnának fegyverekre van szüksége a háború megnyeréséhez - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben.
Teljesen alaptalannak és bizonyítatlannak minősítette, és visszautasította kedden Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az állítást, miszerint Oroszország Moldova destabilizálására törekszik.
Újabb túlélőket találtak a romok alatt kedden Törökországban a február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak kilencedik napján - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.