Romániában továbbra is gyorsuló, napi 600 új esetet meghaladó ütemben terjed a koronavírus-járvány, kedden a kórházban kezelt fertőzöttek száma is meghaladta az áprilisi első csúcsot.
Peking szerint alaptalan vádakat fogalmazott meg Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Kína területi követeléseiről a Dél-kínai-tengeren.
Oroszország szerdától eltörli a kötelező kéthetes karanténba vonulást azon beutazó orosz és külföldi állampolgárok esetében, akik háromnaposnál nem régebbi negatív Covid-19-tesztet tudnak felmutatni.
Montenegró tömeges tesztelésbe kezdett, hogy kiszűrje a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket, a koszovói kormány viszont a tervek szerint az év végéig mindössze 100 ezer tesztet kíván vásárolni és elvégeztetni, ami a lakosságnak csupán öt százalékát fedi le.
Törökország óva intette az Európai Uniót a belügyeibe avatkozástól az Hagia Sophia mecsetté nyilvánításával kapcsolatban. A török külügyminisztérium szóvivője közleményben hangsúlyozta, hogy senki sem sértheti meg Törökország szuverén jogait - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.
Antiszemita jellegű gyilkosság címén rendelte el a pert a párizsi ügyészség a két gyanúsított ellen egy 85 éves zsidó nő több mint két évvel ezelőtti meggyilkolásának ügyében - közölték hétfőn igazságügyi források.
Oroszországban jelentős társadalmi visszhangot váltott ki az isztambuli Hagia Sophia bazilika mecsetté minősítése - hívta fel Vlagyimir Putyin orosz elnök török hivatali partnerének, Recep Tayyip Erdogannak a figyelmét hétfőn a Kreml sajtószolgálata szerint.
Törökország tájékoztatni fogja az UNESCO-t a nemzetközi felszólítás ellenére múlt pénteken mecsetté nyilvánított Hagia Sophia egykori ortodox bazilikát illetően tervezett lépésekről - közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn a TRT Haber török állami hírtelevíziónak adott interjújában.
Több száz rendőr mozgósításával, helikopterek és nyomkövető kutyák bevetésével keresnek a Fekete-erdőben egy férfit, aki lefegyverzett négy rendőrt, és eltűnt a németországi hegyvidéken.
A múlt hetihez képest tovább mérséklődött Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedése, az eddig azonosított fertőzöttek számra meghaladja az 54 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
A koronavírus-helyzetben bekövetkezett pozitív változások nyomán az orosz főváros hétfőtől megszűntette az utcai maszkviselési kötelezettséget, amely azonban a zárt közösségi terek esetében továbbra is érvényben marad.
Az ausztrál szövetségi kormány további ezer katonát küld Victoria államba, segítendő a helyieket a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - jelentette be hétfőn Greg Hunt egészségügyi miniszter.
