Biden megállította Sanders menetelését a demokraták elnökjelöltsége felé

Joe Biden, az Obama-kormány alelnöke a szuperkedden megtartott előválasztásokon megakasztotta Bernie Sanders vermonti szenátor menetelését az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltsége felé.

Kelemen Hunor: akkor lehet előrehozni a választásokat, ha hatályon kívül helyezik az erről szóló kormányrendeletet

Kelemen Hunor szerint továbbra is hasznos lenne előre hozni az év végén esedékes parlamenti választásokat Romániában, de ehhez hatályon kívül kell helyezni az erről szóló 26-os számú sürgősségi rendeletet.

Szijjártó: az EU megerősödéséhez szükség van az Eurázsiai Gazdasági Unióval való szorosabb együttműködésre

Az Európai Unió megerősödéséhez szükség van az Eurázsiai Gazdasági Unióval való szorosabb együttműködésre - jelentette ki kedden az MTI-nek Minszkből nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Uniós bíróság: a magyar ágazati különadók összeegyeztethetők az uniós joggal

A távközlési, valamint a kiskereskedelmi ágazatban tevékenykedő vállalkozások árbevételére Magyarországon kivetett különadók összeegyeztethetők az uniós joggal - állapította meg kedden kiadott ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.

Magyar politikus támadta meg a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzését Bukarestben

A Magyar Polgári Párt egyik politikusa szeparatizmussal és autonómiapártisággal vádolta meg az alakuló Székelyudvarhelyért Pártot, hogy így akadályozza meg annak bejegyzését Bukarestben - közölte egy közösségi portálon Székelyudvarhely polgármestere kedden.

Tovább csökkent a jobboldali tömb mandátumszáma 75 százalékos feldolgozottságnál

Izraelben 59-ről 58-ra csökkent a jobboldali-vallásos tömb mandátumainak száma a leadott voksok 75 százalékának feldolgozottsága alapján - jelentette a 12-es kereskedelmi televízió kedd reggel.

Ausztria rendőröket küld a magyar-szerb határ megfigyelésére

Ausztria 21 rendőrt küld a magyar-szerb határ megfigyelésére - erről állapodott meg hétfőn Karl Nehammer (ÖVP) osztrák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter.

Felmérés: csökkenőben van a román jobboldal népszerűsége, erősödik a baloldal

Először csökkent a Klaus Iohannis államfőt támogató, tavaly novemberben kormányra került jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatottsága az utóbbi egy évben.

Izsák Balázs: a felvidéki magyarok választási sikertelensége a jövő új lendületének forrása lehet

Izsák Balázs szerint a felvidéki magyaroknak a hét végén tartott szlovákiai parlamenti választásokon elszenvedett sikertelensége a jövő új lendületének forrása lehet.

Lemondott a parlamenten kívül rekedt liberális koalíció vezérkara

Bejelentették lemondásukat hétfőn a szlovákiai választásokon parlamenten kívül rekedt kétpárti liberális koalíció, a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt - Polgári Demokrácia (Spolu - obcianská demokracia) tandemének vezetői.

Kreml: Erdogant csütörtökre várják Moszkvába

Csütörtökön találkozik az orosz fővárosban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában.

Erdogan: a Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában civil szervezetek képviselői előtt.