Partra mosta a víz Belgiumban egy iraki menedékkérő holttestét, aki a jelek szerint a La Manche csatornán keresztül úszva próbált meg eljutni Franciaországból az Egyesült Királyságba - jelentette a belga sajtó szerdán.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői azt kezdeményezték egy szerdán Aradon tartott sajtótájékoztatón, hogy az erdélyi magyarság politikai szervezetei egy pártokon felüli, a nemzeti konszenzust megjelenítő magyar jelöltet állítsanak a novemberben tartandó romániai elnökválasztásra.
Az olasz kormányalakítási egyeztetés legutolsó fázisát is vita uralja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) között, amelyeknek legkésőbb szerda délutánig kellene tudatniuk az államfővel, hogy ki a közös jelöltjük a miniszterelnöki posztra.
Boris Johnson brit kormányfő a parlament megkerülésére készül annak érdekében, hogy a képviselők ne tudják megakadályozni a brit európai uniós tagság jó eséllyel megállapodás nélküli megszűnését a kilépés (Brexit) jelenleg érvényes október 31-i határideje előtt - értesült a BBC szerdán.
Benyújtotta lemondását kedden a kisebbik román kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) három minisztere, az ALDE által jelölt, egy hónapja kinevezett Ramona Manescu külügyminiszter azonban továbbra is a kormány tagja marad.
A felvidéki magyar közösség számára rossz hír, hogy a Most-Híd szlovák-magyar párt elutasította a választási koalíció létrehozását a Magyar Közösség Pártjával (MKP).
A következő évek kihívása az lesz, hogy az európai nemzetek megőrizzék identitásukat, amiben a közép-európai együttműködési kezdeményezések meghatározóak.
Elmarasztalta Oroszországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Szergej Magnyitszkij néhai jogász ügyében, megállapítva, hogy számos ponton sérültek a vizsgálati fogságban elhalálozott férfi jogai.
A kínai vezetés határozottan elutasítja a G7-es országcsoport Hongkonggal kapcsolatos nyilatkozatát - közölte Keng Suang kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
Észak-Korea a hétvégén olyan rakétákat tesztelt, amelyek hatótávolsága Japánra is kiterjed, ezért a szigetország változtathat eddigi kizárólag védelmi fegyverzetén - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.
Kína támogatja az iráni atomalku megóvására tett erőfeszítéseket - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter, aki hétfőn Pekingben fogadta Mohamad Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert.
Oroszország a G8 csoportból történt kizárása óta sohasem kérte, hogy vegyék vissza, és a jövőben sem fogja ezt kérni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
