Brit álláspont szerint Nagy-Britannia mindenképpen, megállapodással vagy a nélkül, de ki fog lépni az Európai Unióból, amely az jelenti, hogy az Egyesült Királyság uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnése, a rendezetlen Brexit sohasem volt ennyire valószínű.
Izraeli biztonságiak lelőttek szerda reggel egy merényletre készülő palesztin nőt Ciszjordánia határán, a Jeruzsálem melletti kalandiai átkelőhelynél - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.
Sem a jobboldali kormányzó Likud, sem az ellenzéki centrista Kék-fehér párt nem tud kormányt alakítani Izraelben a keddi parlamenti választási eredmények alapján - jelentette a helyi média szerdán.
A kijevi Pecserszk kerületi bíróság zár alá helyezte Petro Porosenko ukrán exállamfő egyik volt gyárának minden ingatlanát és vállalati jogát - hozta nyilvánosságra kedden Andrij Portnov, a 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök egykori hivatalvezető-helyettese.
Először fizette ki két, háborús erőszakért elítélt férfi a bíróság által megítélt kártérítést áldozatának Bosznia-Hercegovinában - közölte értesülését a Balkan Insight című oknyomozó újságírói portál kedden.
Megkezdte kedden a brit legfelsőbb bíróság a londoni parlament ülésszakának lezárásával kapcsolatos fellebbezések tárgyalását.
A várakozásoknak megfelelően elutasította a pozsonyi törvényhozás kedden a Peter Pellegrini szlovák kormányfő ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványt.
A lengyel kormányszóvivő kedden, Lengyelország szovjet megtámadásának 80. évfordulóján visszautasította azt az előző nap hangoztatott orosz álláspontot, miszerint nem tekinthető megszállásnak az 1939-es szovjet katonai bevonulás.
Tovább gyengült a Most-Híd szlovák-magyar párt a pozsonyi parlamentben, miután hétfőn újabb képviselő lépett ki a legkisebb szlovák kormánypárt frakciójából, így néhány napon belül már a második ember hagyja el Bugár Béla pártjának képviselői csoportját.
Továbbra sem érkezett a brit kormánytól olyan javaslat, amely alternatívaként szolgálhatna az Egyesült Királysággal megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződéssel szemben - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Vasárnap éjfélig mintegy 80 ezer külföldön élő román állampolgár regisztrált a novemberi elnökválasztásra, ami jóval elmarad a legutóbbi választáson a külföldön élők által leadott szavazatszámtól - közölte hétfőn a román állandó választási hatóság.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a belgiumi Flandriában a radikális jobboldali irányultságú Flamand Érdek (Vlaams Belang, VB) már átvette a vezetést a nacionalista Új Flamand Szövetségtől (N-VA) - jelentette a helyi sajtó hétfőn.