Az uniópárti britek megérdemlik, hogy részt vegyenek a május végén esedékes európai parlamenti választásokon - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének a múlt heti uniós csúcstalálkozó eredményeiről tartott vitáján szerdán.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint hét uniós ország, Magyarország mellett Belgium, Ciprus, Írország, Luxemburg, Málta és Hollandia adóparadicsom-szerűen működik, és lehetővé teszi az agresszív adótervezést - közölte az uniós parlament kedden.
Lemondta marokkói látogatását Calin Popescu Tariceanu, a román szenátus elnöke az észak-afrikai ország hatóságainak kérésére - közölte kedden közleményben a román parlament felsőháza.
Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament (EP).
Megszavazta az Európai Parlament (EP) kedden a szerzői jogi szabályozás tervezett módosítását, amelyet máris sokan bírálnak, mondván, egyes rendelkezései veszélyeztetik az internet szabadságát.
Az utóbbi évek legnagyobb kábítószerfogásáról, csaknem egy tonna kokain lefoglalásáról számoltak be a román hatóságok kedden.
Ri Szu Jong, az Észa-Koreát irányító Munkapárt alelnöke Pekingbe érkezett kedden - adta hírül a Kyodo japán hírügynökség.
Kártérítések megfizetésére kötelezte Oroszországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden tucatnyi, 2006-ban őrizetbe vett és kiutasított georgiai állampolgár számára.
A legtöbb szlovén síközpont már bezárt Szlovéniában, két héttel korábban, mint tavaly; a meleg tél és a kevés hó miatt pedig állami támogatást kérnek, hogy fedezni tudják veszteségeiket - írta a Vecer című maribori napilap kedden.
Nem tartalmazott semmi újat Robert Mueller amerikai különleges ügyész jelentésének nyilvánosságra hozott kivonata és az sem támasztotta alá a 2016-os amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozással kapcsolatos vádakat.
Megkezdődött hétfőn a párizsi fellebbviteli bíróságon az első, 2012-es franciaországi dzsihadista merénylet elkövetője, Mohamed Merah bátyjának a pere.
Az Európai Unió álláspontja változatlan Jeruzsálem státuszát illetően - szögezte le hétfőn az EU külügyi szolgálatának szóvivője, az izraeli román nagykövetség esetleges áthelyezéséről szóló hírekre reagálva.