Védence házi őrizetének feloldására irányuló kérelmet nyújtott be szerdán a török alkotmánybírósághoz a Törökországban kémkedéssel és terrorszervezetekkel való kapcsolattartással vádolt amerikai lelkipásztor, Andrew Craig Brunson ügyvédje - jelentette az Ihlas török hírügynökség.
Szerbia elkötelezett marad katonai semlegessége mellett - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden fogadta őt a Kremlben.
Románia szoros együttműködésre törekszik Nagy-Britanniával ez utóbbinak az Európai Unióból való kiválása után is azokon a területeken, amelyeken a két országot közös érdekek fűzik össze - jelentette ki kedden Klaus Iohannis román elnök.
A brit miniszterelnök szerint az Európai Unió nem hasonlítható össze az egykori Szovjetunióval.
Megegyeztek a német kormánypártok kedden az Európai Unión kívülről származó szakképzett munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény alapelveiről.
A készülő kompromisszumos megoldás értelmében harmadik országok is részt vehetnek majd bizonyos közös haderőfejlesztési projektekben az Európai Unió védelmi dimenziójának erősítését célzó, úgynevezett állandó strukturált együttműködés (PESCO) keretében.
Őrizetbe vették Moszkvában Mikola Rugykovszkij volt ukrán parlamenti képviselőt egy, a kijevi orosz nagykövetség ellen 2014-ben elkövetett támadás miatt - közölte hétfőn több orosz hírügynökség, jól értesült forrásokra hivatkozva.
Legalább 70 ezer eurót fizetett a Ján Kuciak meggyilkolását megrendelő személy Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolásáért.
Az orosz-indiai haditechnikai együttműködésről is tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnök Narendra Modi indiai kormányfő indiai kormányfővel a hét második felében - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal hétfőn Moszkvában.
Hétfőn Szlovéniában a rendőrök úgynevezett puha sztrájkba léptek, amelynek célja béremelés kiharcolása, valamint, hogy ismét olyan magasabb bérkategóriába kerüljenek, amely szerintük a felelősségük miatt megilleti őket - közölte a helyi sajtó.
Üdvözölte az Európai Unió és a NATO is hétfőn az ország nevének megváltoztatásáról kiírt előző napi macedón népszavazás eredményét, kiemelve, hogy az igenek voltak elsöprő többségben, még ha a részvétel alatta is maradt az érvényességi küszöbnek.
Katalónia-szerte közlekedési fennakadásokat okoznak tüntetők, akik az egy évvel ezelőtt megrendezett és alkotmányellenesnek nyilvánított függetlenségi népszavazásra emlékezve vonultak utcákra hétfőn kora reggel.
