Az EU sajnálattal fogadta az amerikai szankciók ismételt bevezetését

Sajnálatát fejezte ki az Iránt sújtó amerikai gazdasági szankciók újbóli bevezetése miatt hétfőn az Európai Unió, és egyúttal ismételten leszögezte, hogy mindent meg fog tenni az érintett európai vállalatok védelmében.

Az Európai Gyógyszerügynökség munkatársainak 30 százalékát veszítheti el az amszterdami költözés miatt

Munkatársainak a korábban becsültnél nagyobb részét, mintegy 30 százalékát veszítheti el a még Londonban működő, de az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése miatt jövőre Amszterdamba költöző Európai Gyógyszerügynökség (EMA), amelynek ezért részben át kell alakítania tevékenységét.

Oszama bin Laden fia feleségül vette Mohamed Atta lányát a bin Laden család szerint

Oszama bin Laden fia feleségül vette Mohamed Atta lányát - írta a hétfői brit sajtó.

Izraeli miniszter: az új amerikai szankciók hatására Irán meghátrál vagy összeomlik

Az amerikai gazdasági szankciók ismételt bevezetése választásra kényszeríti az iráni kormányt: vagy elfogadja az amerikai követeléseket nukleáris programjáról és térségbeli tevékenységének felfüggesztéséről, vagy az összeomlást kockáztatja.

Összeöntötték a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát Kárpátalján

Ünnepélyesen összeöntötték a "Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem" program keretében a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát szombaton a Beregszász melletti Mezőgecsében.

Az amerikai és török külügyminiszter megállapodott az amerikai lelkipásztor fogva tartása miatt kirobbant viszály megoldásáról (2. rész)

Az amerikai protestáns lelkipásztor, Andrew Brunson törökországi fogva tartása miatt kirobbant viszály megoldásáról állapodott meg Mevlüt Cavusoglu török és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken Szingapúrban.

Ukrajna kész megtagadni a belépést Grezsa Istvántól

Ukrajna kész megtagadni a belépést az országba a Kárpátalja fejlesztéséért felelős magyar miniszteri biztostól, ha Magyarország nem ad megfelelő magyarázatot arra, hogy miért hozta létre a tisztséget.

Vízi tömegközlekedés indult Temesváron

Temesváron a pénteken kezdődött városnapok alkalmából - két éves késéssel - megindult a vízi tömegközlekedés a Bega-csatornán - közölte az Adevarul hírportál.

Román miniszter: egymillió dolgozó hiányzik Romániában a munkaerőpiacról

Romániában egymillió dolgozó hiányzik a munkaerőpiacról - jelentette ki pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

Megnyílt a világhírű londoni áruház karácsonyi vására

Bár Európa nagy része hőségtől tikkad, Londonban már megnyílt a Selfridges karácsonyi vására.

Moszkva: rabolni akartak az orosz újságírók gyilkosai Közép-Afrikában

A rablás volt az indítékuk a nyomozás első adatai szerint azoknak a támadóknak, akik Közép-Afrikában agyonlőttek egy háromtagú orosz forgatócsoportot a Közép-afrikai Köztársaságban - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a diplomáciai tárca Twitter-oldalán.

Brit jegybanki kormányzó: aggasztó, de az is elképzelhető, hogy nem lesz megállapodás

A brit jegybank kormányzója szerint aggasztó és rendkívül kellemetlen, de annak is megvan a kockázata, hogy megállapodás nélkül szűnik meg Nagy-Britannia tagsága az Európai Unióban.