Június 3-án rendezik meg Szlovéniában az előrehozott parlamenti választásokat - jelentette be Borut Pahor államfő, aki még szombaton aláírja a parlament feloszlatásról szóló döntést is.
A szíriai légicsapások kizárólag a vegyi fegyverek gyártásának és használatának a megakadályozását szolgálták, a helyzetnek azonban nem szabad súlyosbodnia - mondta Paolo Gentiloni ügyvivő kormányfő a Rómában szombaton tartott sajtónyilatkozatában.
A cseh külügy- és védelmi minisztérium helyeselte a Szíria elleni légitámadást, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre szombatra virradóra, Milos Zeman államfő szóvivője viszont bírálta a történteket.
A brit miniszterelnök szerint még tart a brit királyi légierő (RAF) szíriai célpontokra mért hajnali légicsapásainak kiértékelése, a brit kormány azonban "bizodalommal" kijelentheti, hogy a bevetés sikeres volt.
A szíriai légvédelem 71-et megsemmisített az arab ország ellen bevetett 103 manőverező robotrepülőgép közül - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombatom Moszkvában.
Lengyelország óva int az olyan lépésektől, amelyek a szíriai helyzet további eszkalálódásához vezetnének - áll a lengyel külügyi tárca szombaton kiadott, a szíriai légicsapásokra vonatkozó közleményében.
A szíriai kormányerők állítólagos dúmai vegyifegyver-támadására adott "helyénvaló válasznak" minősítette a török külügyminisztérium szombati közleményében az amerikai vezetésű koalíció által éjjel végrehajtott légicsapásokat.
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Franciaország által végrehajtott légicsapások Szíriában a rezsim "törvénytelen vegyifegyver-programjának fő kutató- és két előállító-központját célozták" - közölte szombaton a francia védelmi miniszter Párizsban.
Több mint száz manőverező repülőgépet és levegő-föld típusú rakétát vetettek be a Szíria elleni támadáshoz az Egyesült Államok és szövetségesei.
Az Európai Bizottság pénteken közzétett átfogó felmérése szerint az európaiak 69 százaléka gondolja úgy, hogy a bevándorlással kapcsolatos integrációs intézkedések hosszú távra jelentenek feladatot Európa számára.
Hollandia nem kíván csatlakozni az esetleges katonai fellépéshez Szíriában annak ellenére, hogy a jelek szerint tiltott vegyifegyvert vetett be a szír kormány - közölte Mark Rutte holland miniszterelnök pénteken.
