Hétfőtől péntekig tartó sztrájkokkal követelik az olasz szakszervezetek a római kormány gazdaságpolitikájának módosítását, a megmozdulásokhoz az olasz diákszervezetek és környezetvédők is csatlakoznak...
Októberben a szeptemberivel megegyező, 1,88 százalékos volt az éves román infláció - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,29 száza...
Egy százalék alá, 0,9 százalékra csökkent októberben az éves infláció Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) hétfőn.
Az áremelkedések elsősorban az élelmiszereknél és az üdítő it...
Az iszlám szunnita és síita ága közötti ellentét jelenti a legfőbb veszélyt a világ biztonságára nézve Mohammad Dzsavád Zarif iráni külügyminiszter szerint, aki a BBC brit közszolgálati médiumnak hétf...
Pekingben vasárnap a kétoldalú védelmi együttműködésről tárgyalt Hende Csaba honvédelmi miniszter és vendéglátója, Csang Van-csuan vezérezredes, kínai nemzetvédelmi miniszter - számolt be a Hszinhua á...
Bohuslav Sobotka, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke fog az októberi előre hozott képviselőházi választáson győztes pártja nevében tárgyalni a kormányalakításról - döntött vasárnap a párt központi vé...
A brit uralkodó és a kormány vezetőinek részvételével megemlékeztek vasárnap Londonban az elmúlt évszázad brit háborús halottairól.
A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja a több mint ...
Országos átlagban a Robert Fico vezette kormánypárt az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) tarolt a szombaton tartott negyedik szlovákiai megyei választásokon, a magyar választók voksaiért folytatott, a...
A brit nemzetbiztonságot veszélyeztetik az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a CIA egykori alkalmazottja, Edward Snowden által kiszivárogatott titkosszolgálati adatok - mondta vasárnap a BB...
A brit nemzetbiztonságot veszélyeztetik az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a CIA egykori alkalmazottja, Edward Snowden által kiszivárogatott titkosszolgálati adatok - mondta vasárnap a BB...
Legfeljebb 15 nap elzárással, vagy pénzbüntetéssel sújthatják garázdaság szabálysértése miatt azt a két orosz fiatalt, aki paradicsommal akarta eltalálni a Moszkvában vendégeskedő holland királyi párt...
Egyre több aggodalomra ad okot az égboltunkon a gyakrabban előforduló repülőgépek által kibocsátott rejtélyes kondenzcsíkok.
A jelenség mellett egyre kevesebben vannak, mint ellene. Miért is? Talán a...
