A várakozásokat felülmúló eredményt hozott a Christie's aukciósház első önálló, Sanghajban tartott árverése csütörtök este.
A teltházat, csaknem ezer embert vonzó kétórás aukción 42 műtárgy került ...
Egy murmanszki bíróság a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet múlt szerdai akciójában résztvevő 22 ember letartóztatását rendelte el, 8 aktivista fogva tartását pedig 72 órára meghosszabbítot...
Oroszország kész részt venni azoknak a létesítményeknek az őrzésében, amelyekben majd megsemmisítik a szíriai vegyi fegyvereket - közölte csütörtökön Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettese a Nyizs...
Emlékművet emelnek jövőre a nyugat-csehországi Pilsenben a 2. világháború előtt az egykori Szudéta-vidékről elűzött cseheknek.
A Lidové Noviny című konzervatív prágai napilap csütörtöki kiadása sze...
Oroszország kész részt venni azoknak a létesítményeknek az őrzésében, amelyekben majd megsemmisítik a szíriai vegyi fegyvereket - közölte csütörtökön Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettese a Nyizs...
A kínai és az orosz parlament csütörtökön közös közleményben utasította el az erő alkalmazását Szíriában, és határozottan kiállt a tárgyalások mellett - jelentette a kínai állami Hszinhua hírügynökség...
Tíz év börtönre ítélték Kínában egy országos hírű, a hadseregben szolgáló énekes-házaspárnak a fiát, akit négy társával együtt bűnösnek találtak csoportos nemi erőszakban - jelentette a kínai média cs...
A cseh nyugdíjasok megpróbálnak takarékoskodni az élelmiszer-vásárláson, ezért gyakran vesznek a szavatosság időhatárához közeli és emiatt leértékelt árú termékeket, amivel viszont károsítják egészség...
Az alapkamat-csökkentés ma már nem az egyetlen, sőt nem is a fő eszköze a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési folyamatának, amely több fronton zajlik - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükb...
Pásztor István szerint csak elméleti lehetőség van arra, hogy a Vajdaságban előre hozott, illetve rendkívüli választásokat tartsanak - a vezető vajdasági magyar politikust azután faggatta erről a Vece...
Több izraeli vezető szerint nem elegendőek Haszan Róháni iráni elnöknek "a nácik zsidók elleni bűneit" elítélő szavai, mert nem határolódott el országa előző, holokauszttagadó vezetőitől.
Az új irá...
Nyilatkozatháború robbant ki szerdán a brit energiaszolgáltató vállalatok, a szakmai szervezetek és az ellenzéki Munkáspárt között, miután Ed Miliband, a Labour vezetője kedden a lakosság és a családi...
