A kormány a magyarországi beruházások mellett továbbra is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön is - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Novák Károly Eduárdot, Románia sportminiszterét fogadta Budapesten.
Miközben a világgazdaságból érkező hírek szinte kizárólag negatívak voltak tavaly, "mi két hatalmas, beruházásokkal kapcsolatos rekordot is megdöntöttünk" - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Újabb pályázat indul január 17-én minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
Minden idők legeredményesebb éve volt az idei a magyar-orosz együttműködés szempontjából - írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért Barátságért kitüntetést vehetett át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől Moszkvában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az Európai Uniónak mielőbb ki kellene fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak az ott tartózkodó bevándorlók ellátásához, mivel Ankarának kiemelt szerepe van a kontinens védelmében - szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter.
Szijjártó: tisztességtelenség Brüsszel részéről az észak-macedón csatlakozási tárgyalások elmaradása
Tisztességtelenség Brüsszel részéről az észak-macedón európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének elmaradása, miután az ország már minden szükséges intézkedést meghozott ennek érdekében - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Egyiptomnak újabb 200 ezer vakcinával segítünk, ezáltal az eddig nyolc országnak küldött magyar vakcinaadományok száma meghaladja a 2,5 milliót - jelentette be szerda reggel a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Mivel Magyarország a győztesek közé akar tartozni az új globális korszakban, a cél, hogy európai mércével mérve erős, közép-európai mércével mérve pedig a legerősebb hírszerzéssel rendelkezzünk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A száhel-övezeti migrációs nyomás már rövid távon súlyos biztonsági kockázatot jelent az Európai Unió számára, ezért támogatni kell Észak-Afrika stabilitásának megerősítését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az elmúlt két évben már többen jönnek vissza Magyarországra, mint ahányan külföldre mennek munkavállalás céljával, amiben nagy szerepe volt a szolgáltatóközponti beruházásoknak is - mondta pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A NATO súlyosan elkalkulálta magát az afganisztáni helyzettel kapcsolatban, most meg kell érteni, hogy ennek mik voltak az okai, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rigában.