Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A vártnál nagyobb mértékben csökkent az euróövezet áruforgalmi külkereskedelmi mérlegének többlete januárban az előző havihoz képest, de így is meghaladta az egy évvel korábbit az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatai alapján.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Januárban 4,9 százalékkal, 5,405 milliárd euróra csökkent a román kivitel a tavalyi év első hónapjához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Januárban az export euróban számított értéke 5,5, az importé 10,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Nőtt Németország exportja januárban.
Tavaly decemberben az export euróban számolt értéke 11,0 százalékkal, az importé 7,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 299 millió euróval 398 millió euróra nőtt.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Alig változott az előző évihez képest Németország áruexportja Kínába a tavalyi krízisévben.
A múlt év negyedik negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 31, importja 25 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Nőtt Németország exportja decemberben.
Tavaly decemberben az export euróban számított értéke 11,8 százalékkal, az importé 9,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Tavaly novemberben az export euróban kifejezett értéke 7,9, az importé 2,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérve.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Novemberben az előző havihoz képest csökkent, az egy évvel korábbit pedig a várnál kisebb mértékben haladta meg az euróövezet áruforgalmi külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése alapján.
Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 6,9, az importé 1,9 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban, az áruforgalmi egyenleg 482 millió euróval 811 millió euróra nőtt.