Kopasz Bálint párosban áll rajthoz Szegeden

Csütörtöktől szombatig Szegeden rendezik a második válogatót a kajak-kenusoknál, a háromnapos viadal eredményei meghatározóak lesznek az idei világversenyek szempontjából.

Jön a második forduló Szolnokon

A hétvégén Szolnokon rendezik a kajak-kenusok idei második, egyben utolsó világbajnoki és Európa-bajnoki válogatóját.

Harc az olimpiai csapatba kerülésért

Péntektől vasárnapig Szegeden rendezik a kajakosok és kenusok következő válogatóversenyét, amelyen az olimpiai, illetve az Európa-bajnoki csapatba kerülés lesz a tét.

Bodonyi Dóra az egyes után párosban is nyert

A Bodonyi Dóra, Kőhalmi Emese páros nyerte a női kajak kettesek 500 méteres döntőjét csütörtökön délelőtt a szegedi Maty-éren, a kajak-kenusok válogató- és tájékoztató versenyének második napján.

Hüttner: nagy szükség van Kammererék párosára

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint nagy szükség van a Kammerer Zoltán, Gál Péter István kajakpáros indulására 1000 méteren az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Kihívó nélkül a férfi kajaknégyes

Keddtől csütörtökig Szolnokon rendezik a kajak-kenusok idei második válogatóversenyét, amely után kialakul a jövő heti minszki Európa Játékokon, valamint az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapat összetétele.

Kopasz, Kozák, Balla és két páros ismételt

A kajakos Kopasz Bálint és Kozák Danuta, a kenus Balla Virág, valamint a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenus és a Mozgi Milán, Somorácz Tamás kajakos duó is megismételte az első versenyen aratott győzelmét Szolnokon.

Csipes Tamara is győzelemmel tért vissza

A pénteken egyesben diadalmaskodó Kozák Danutához hasonlóan Csipes Tamara is győzelemmel tért vissza szülési szabadsága után.
Kajak-kenu válogató, hat győztes avatásával

Kajak-kenu válogató, hat győztes avatásával

Négy férfi 500 méteres és két női 1000 méteres számban avattak győztest vasárnap délelőtt a kajakosok és kenusok válogatóversenyén, Szegeden. A viadal ezekben a számokban, amelyek nem szerepelnek a...