"A negyvenkét kakapó. A hét ufonauta. A hat ufó. És a gépelő majom" címmel nyílik kiállítás Donka Gergely képzőművész munkáiból csütörtökön a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen a nyitott műtermi sorozat keretében.
Csütörtöktől látható a Szentandrássy István Kossuth-díjas cigány festőművész képeiből nyílt kiállítás a szentendrei MANK Galériában.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Az európai kerti vasutak találkozóját rendezik meg a Vasúttörténeti Parkban a hétvégén, immár tizenkettedik alkalommal.
Az elmúlt 25 év magyar képzőművészeti alkotásaiból válogatott kiállítás nyílik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Képzőművészeti Kollégiuma szervezésében a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban vasárnap - tájékoztatta a Miklós Péter igazgató az MTI-t.
"Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája." - 100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés címmel nyílt vándorkiállítás kedden a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban a 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat részeként.
Kétszázöt alkotást válogatott be a több mint félezer beadott mű közül a zsűri a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatra - tájékoztatta a Tornyai-múzeum közönségkapcsolati munkatársa hétfőn az MTI-t.
Több mint ötven év után nyílt újra kiállítása Londonban Tony Vaccarónak.
V. Nagy Nándor, a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeum főrestaurátorának szobraiból nyílik kiállítás Tavaszvárók címmel kedden Makón, a Glorius Vigadó udvarában - tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.
Interaktív résszel is várják a látogatókat a Rómer Flóris-terv részeként megújuló, határon túli magyar műemlékek restaurálását bemutató kiállításon - közölte az Ideje az építésnek című budapesti tárlat kurátora az M1 aktuális csatorna műsorában szombaton.
Fazakas Tibor erdélyi képzőművész op-art alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely szerdán nyílik Budapesten, a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor és Waliczky Tamás újmédiaművész képviselik Magyarországot jövőre a 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén - közölte a Ludwig Múzeum szerdán az MTI-vel.
