MÁV: a vasúttársaság nagy figyelmet fordít a Gyermekvasútra

A vasúttársaság az elmúlt években nagy figyelmet fordított, és fordít a jövőben is a Gyermekvasútra - hangsúlyozta Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója kedden a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút 75. születésnapi ünnepségén.

Agrárminiszter: a Mátravasút fejlesztése is erősíti a vidék turisztikai vonzerejét

A Mátravasút fejlesztéséhez hasonló beruházások megerősítik a vidék turisztikai vonzerejét, és bizonyítják az idelátogatóknak, hogy Magyarország nem csak Budapestből és a Balatonból áll - mondta Nagy István agrárminiszter.

Kisvasutakat fejleszt a kormány

Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között - jelentette be Révész Máriusz kedden Miskolcon, az Északerő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút (LÁÉV) lillafüredi állomásán tartott sajtótájékoztatóján.
Hazánk csodás kirándulóhelyei, amiket kevesen ismernek

Hazánk csodás kirándulóhelyei, amiket kevesen ismernek

Látogass el az Erzsébet-kilátóhoz, Brunszvik-kastélyba vagy a Megyer-hegyi tengerszemhez!
Kerékpározásért felelős kormánybiztos lesz Révész Máriusz

Kerékpározásért felelős kormánybiztos lesz Révész Máriusz

A legújabb Magyar Közlönyben nagyszerű dolgok szerepelnek, többek között a kormány 317,5 millió forintnyi visszatérítendő támogatása, Plácido Domingó augusztus 10-i koncertjéhez, amelyet a MüPában fog...
Erdei kirándulás

Erdei kirándulás

 Gemencei-erdő, az egyik legromantikusabb kirándulóhelyek egyike. A családok egyik kedvenc kirándulóhelye a Gemencei- erdő, de a fiatalokat és az időseket, nem utolsósorban pedig a romantikázásra v...
Gyermeknapi meglepetések a Börzsöny Kisvasúton

Gyermeknapi meglepetések a Börzsöny Kisvasúton

Ajándékkal és kézműves foglalkozásokkal kedveskednek a kicsiknek gyermeknap alkalmából a Börzsöny Kisvasúton. A vasárnapi ünnepi járatokon a gyerekek játékot kapnak, a márianosztrai végállomáson pe...