Mi Hazánk: durva támadást indított a szakszervezetek ellen a kormány

A szakszervezetek ellen indított durva támadásnak nevezte a Mi Hazánk Mozgalom munkaügyi kabinetjének vezetője, hogy a jövőben nem lehetne automatikusan levonni a közszférában dolgozók béréből az érdekképviseleti tagdíjat.

DK: a kormány adja vissza a rezsiemelésen keresett extraprofitot!

A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy adja vissza a családoknak a "hétszeres rezsiemelésen keresett extraprofitot" - közölte a DK ügyvezető alelnöke szerdán online sajtótájékoztatón.

Hankó Balázs: rövid képzések elvégzésének igazolására mikrotanúsítványok bevezetését tervezi a kormány

A szakképzésben, a felsőoktatásban vagy a felnőttképzésben elvégezhető rövid képzések igazolására egységes mikrotanúsítványok bevezetését tervezi a kormány - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.

Fülöp Attila: Jövőre négyszer annyi jut szociális és gyermekvédelmi feladatokra, mint 2010-ben

A 2024-re elfogadott költségvetésben a szociális és gyermekvédelmi kiadás pont négyszerese annak, ami 2010-ben volt - hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron.

Szijjártó Péter: továbbra is reálisak a gazdasági növekedés jövő évi újraépítését célzó tervek

Továbbra is reálisak a kormány azon tervei, amelyek értelmében az infláció idei leépítését követően a jövő évben újraépítik a gazdasági növekedést, és mindennek alapját a beruházások jelentik - emelte ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Varga Mihály: a kormány a következő években is folytatja a hiány- és adósságcsökkentést

Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság ellenére a kormány a következő években is folytatja a hiány- és adósságcsökkentő politikáját, ami az egész gazdaság számára kulcsfontosságú - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.

Rétvári Bence: kapuzárási pánik van az európai döntéshozatali fórumokon

Kapuzárási pánik van az európai döntéshozatali fórumokon - kommentálta a brüsszeli migrációs paktum kiegészítő rendeletét a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

GFM: az új vállalati- és a lakáshitelek esetén önkéntes kamatplafon bevezetését kéri a kormány

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével a múlt heti találkozó után ismételten tárgyaló asztalhoz ült a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és a bankszövetség.

Hornung Ágnes: családbarát szülészetek is segítik a vágyott gyerekek megszületését

A családbarát kormányzás legfontosabb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Magyarországon, és ezt segíti a családbarát szülészetek kialakítása is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

Hétfő délután jelenik meg a NEA 2024 pályázati kiírása

Hétfő délután jelenik meg a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évre vonatkozó pályázati kiírása - közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hornung Ágnes: a kormány szövetséget kötött az idősekkel

A kormány szövetséget kötött az idősekkel - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának.

Orbán Viktor: szoros, sikeres a szerb-magyar együttműködés

A szerb-magyar politikai és gazdasági együttműködés szoros, a gazdasági együttműködés kifejezetten sikeres - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel közösen adott sajtónyilatkozatában.