Gulyás: biztosítottak a védekezéshez szükséges feltételek

A koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges feltételek biztosítottak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón.

Varga Mihály: történelmi mértékűre, 6,6 százalékra csökkent az adóelkerülés Magyarországon

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re - számos nyugat-európia országot is megelőzve - már 6,6 százalékra javult.

Music Hungary Konferencia az elkészült könnyűzenei stratégiáról

A novemberi veszprémi Music Hungary Konferenciára a kormány véleményezi az elkészült magyar könnyűzenei stratégiát, addigra a 2021-2025 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi pillérek is körvonalazódnak.

Igazságügyi államtitkár: a jó jogásznak kiforrott erkölcsi értékrenddel kell bírnia

A jó jogásznak nem kizárólag szakmai képzettséggel, szerteágazó lexikális tudással kell rendelkeznie, de egyúttal kiforrott erkölcsi, morális értékrenddel is - hangoztatta az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Pécsen.

Átadták a Matehetsz Tehetségházat

Átadták az állami és civil együttműködéssel megvalósuló Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) Tehetségházat, valamint stratégiai megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága és a Matehetsz pénteken Budapesten.

Potápi: hatvannégy kárpátaljai iskola fejlesztését támogatja a kormány

Hatvannégy kárpátaljai magyar iskola felújítását, fejlesztését támogatja a kormány - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

NKFIH: a kormány idén megduplázza az alapkutatások támogatását

A kormány idén megduplázza az alapkutatásokra szánt támogatást a nemzeti laborprogram elindítása és az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázati keretének emelése által - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Minszkbe utazik az orosz miniszterelnök

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szeptember 3-án Minszkbe utazik - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor szerdán Moszkvában fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Uladzimir Makejt.

ITM államtitkár: a bértámogatási programokkal 270 ezer embernek nyújtottak segítséget

A kormány a munkahelyvédelmi, a kutatás-fejlesztési és a munkahelyteremtő bértámogatással együttesen 270 ezer embernek nyújtott segítséget - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Nyitrai: a polgári kormányzás lelke a családok támogatása

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerint a "polgári kormányzás lelke" a családok támogatása.

Emmi: keddtől folyamatos az akut érsebészeti ügyelet Budapesten és Pest megyében

Keddtől folyamatos az akut érsebészeti ellátás ügyeleti rendszere Budapesten és Pest megyében - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t.

Emmi: a kormány 2010 óta 36 milliárdot költött a várólisták csökkentésére

A kormány 2010 óta 36 milliárdot költött a várólisták csökkentésére; a főváros napokban bejelentett, a képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentését szolgáló programja szintén kétmilliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg.