Kurz: az osztrák kormány mindent megtesz, hogy az emberek a lehető leggyorsabban visszaszerezzék a szabadságukat

Az osztrák kormány gyorsan és következetesen lépett, hogy megfékezze a koronavírus-járványt, és éppen úgy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az emberek a lehető leggyorsabban visszaszerezzék a szabadságukat.

Az EU jóváhagyta a Condor német légitársaság állami támogatását

Az Európai Bizottság (EB) engedélyezte, hogy Németország 550 millió euró (mintegy 196 milliárd forint) államilag garantált hitelt nyújtson a tönkrement Thomas Cook brit utazásszervező csoport egyik német érdekeltségének, a Condor légitársaságnak - közölte az uniós bizottság hétfőn.

Mintegy négyszáz dalszerző kapott gyorssegélyt az Artisjustól

Mintegy négyszáz dalszerző számlájára érkezik meg hamarosan egységesen bruttó 160 ezer forint gyorssegély abból a 62 milliós támogatási keretből, amelyet március végén hozott létre az Artisjus könnyűzenei szerzők számára.

Szijjártó: újabb nagy mennyiségű védőeszköz áll az egészségügyben dolgozók rendelkezésére

Újabb nagy mennyiségű védőeszköz áll az egészségügyben dolgozók rendelkezésére - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel.

A gépjárműbiztosítások tavalyinál kisebb emelkedésére számítanak a független biztosítási alkuszok

A kijárási korlátozás hatására jelentősen csökkent a hazai gépjárműforgalom és így a balesetek is; a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak csökkenését ugyan nem várja, de a tavalyinál kisebb mértékű emelkedésre számít.

Vasúton is érkezik védőfelszerelés Kínából

Jelentős mennyiségű egészségügyi védőfelszerelés érkezett hétfőn Kínából a budapesti Rail Cargo Terminal-Bilk állomásra, és már elindult a következő vasúti szerelvény is a távol-keleti országból.

Egészségügyi dolgozókat hív vendégségbe a járványhelyzet elmúltával a Veszprémi Petőfi Színház

Egészségügyi dolgozókat hív vendégségbe a Veszprémi Petőfi Színház a járványhelyzet elmúltával.

Országos tisztifőorvos: fokozatosan nő a kórházban ápoltak száma

Fokozatosan nő a koronavírus-fertőzéssel kórházban ápoltak száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Huszonötezer családot segített a Katolikus Karitász az elmúlt hónapban

Huszonötezer, a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került családot segített a Katolikus Karitász az elmúlt hónapban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

Kossuth rádió: újraindult a járvány miatt leállított nyelvvizsgarendszer

Újraindult a járvány miatt leállított nyelvvizsgarendszer, online számonkérés négy vizsgaközpontban, 28 nyelven történhet - hangzott el hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Csehországban megnyíltak az üzletek, lelassult a járvány terjedése

Csehországban folytatódik a közéletet és a gazdaságot korlátozó, márciusban bevezetett intézkedések fokozatos feloldása, amit a koronavírus-járvány terjedésének jelentős lelassulása tett lehetővé.

Oroszországban többen fertőződtek meg, mint Kínában

Oroszországban a hétfőn közölt adatok szerint 87 ezer fölé emelkedett a nyilvántartott koronavírusos esetek száma, ami több mint háromezerrel meghaladja a kínai fertőzések számát.