Agrárminisztérium: kétmilliárd forintos pályázati lehetőség a hazai sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást.

A virtuális térbe költözött a Kazinczy Múzeum

A virtuális térbe költözött a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum - közölte az MTI-vel az intézmény kedden.

NAV: fizetési kötelezettség fizetés nélküli szabadságnál

Ha a munkavállaló fizetés nélküli szabadságon van, szünetel a biztosítási jogviszonya, ezért - ha más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra -, a fizetés nélküli szabadság első napjától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

Ab: veszélyhelyzetben nagyobb felelősség hárul az alkotmánybírákra

Veszélyhelyzetben nagyobb felelősség hárul az Alkotmánybíróság (Ab) tagjaira, így például a kormány rendeleteinek fő kontrollját is elsősorban e testület látja el, ha az Országgyűlés nem ülésezik - tudatta közleményben az Ab kedden.

A Bukaresti Nemzeti Színház nyáron pótolná az elmaradó előadásokat

A Bukaresti Nemzeti Színház kedden bejelentette, hogy a koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozások miatt az idén rendkívüli módon nyáron is folytatódni fog az évad, amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.

Generációkutató: a 70 év felettiek szerint a félelemmel teli dolgok túlélhetők

Nehéz megértetni az otthonmaradás fontosságát a 70 év felettiekkel, mivel tapasztalataik szerint a félelemmel teli dolgok túlélhetők - mondta Steigervald Krisztián generációkutató kedden az M1 aktuális csatornán.

Ronaldo eladására kényszerülhet a Juventus

Az olasz bajnok Juventus vezetése rákényszerülhet Cristiano Ronaldo eladására a koronavírus-járvány okozta válság után, mivel a torinói futballklub csak így maradhat talpon gazdaságilag - írta az Il Messaggero olasz lap.

Kína a továbbiakban beleszámolja a tünetmentes fertőzötteket az összesített esetszámba

Kína szerdától kezdve beleszámolja a tünetmentes fertőzötteket az összesített esetszámba, hogy enyhítse a "néma vírushordozókkal" kapcsolatos aggodalmakat - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden.

Romániában egy korrekció miatt másfélszeresére nőtt a halálos áldozatok száma a statisztikában

Romániában egy nap alatt több mint másfélszeresére nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a statisztikában, kedden vesztegzár alá vonták a kór gócpontjának számító bukovinai Suceavát, az országban pedig további 36 kórházat szabadítanak fel a Covid-19 betegségben szenvedők fogadására.

Szijjártó Péter az áruforgalomról és a határátlépésről egyeztetett szerb és szlovén kollégáival

Az áruforgalom zavartalanságának biztosításáról és az ingázók határátlépési lehetőségeiről egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Operatív törzs: 82 kórházba szállították a Kínából érkezett védőeszközöket

Nyolcvankét kijelölt kórházba szállították a Kínából érkezett egyéni védőeszközöket - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa kedden online sajtótájékoztatón.

DK: a szja további egy százaléka legyen felajánlható a védekezésre!

A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a személyi jövedelemadó (szja) további egy százaléka felajánlható legyen a koronavírus-járvány elleni védekezésre.