Orvosi arcpajzsokat nyomtat az Airbus

Az Airbus legtöbb spanyolországi telephelyén orvosi arcpajzsokat állítanak elő 3D nyomtatókkal, a repülés- és űrtechnikai vállalat ezzel segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.

Három hét alatt 650 ezren utaztak be Ukrajnába, s további 200 ezer hazatérőre lehet számítani

Március 13. óta mintegy 650 ezren utaztak be Ukrajnába, s ezt a hatalmas embertömeget nem lehetett karanténba helyezni.

Merkely Béla: még nem alakult ki immunitás a vírus ellen

Még nem alakult ki immunitás a koronavírus ellen, ezért van ilyen sok fertőzött a világon - közölte a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Francia EP-képviselő bírálta az EP szakbizottsága elnökének Magyarországot elítélő nyilatkozatát

Levélben bírálta Nadine Morano jobboldali francia európai parlamenti (EP-) képviselő az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága (LIBE) elnökének, a szocialista Fernando López Aguilarnak a szakbizottság nevében a múlt héten közzétett nyilatkozatát.

Csődeljárást kezdeményezett a német Vapiano SE

Csődeljárást kezdeményezett a Vapiano étteremlánc alapítója, a Vapiano Európai Részvénytársaság (SE), a német cég szerdán késő este kiadott közleménye szerint az eljárás nem érinti közvetlenül a Németországban és külföldön franchise formában működő éttermeket.

A szlovén miniszterelnök a Twitteren hívta fel Donald Tusk figyelmét, hogy mire lenne valóban szükség

A Twitteren reagált szerda este Janez Jansa jobboldali szlovén kormányfő Donald Tusk üzenetére.

Elhunyt Ellis Marsalis Jr. amerikai dzsesszzongorista és tanár

Elhunyt Ellis Marsalis Jr. amerikai dzsesszzongorista és zenetanár.

Pozitív lett a koronavírustesztje Győr egyik alpolgármesterének és önkormányzati képviselőjének is

Pozitív lett a koronavírustesztje Radnóti Ákosnak, Győr alpolgármesterének és Hajtó Péter kormánypárti önkormányzati képviselőnek is - jelentették be közösségi oldalukon szerda éjszaka.

585-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Ötszáznyolcvanötre emelkedett az azonosítottan koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu csütörtök reggel

Több mint 937 ezer a fertőzöttek száma a világban, és több mint 47 ezren haltak meg

Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma csütörtök reggelre közel 78 ezerrel 937 567-re nőtt a világban.

Asselborn: ki kell zárni a magyar kormányt az EU-s döntésekből

Ki kell zárni a magyar kormányt az európai uniós döntésekből a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény miatt - mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt című német lap szerdai számában.

LMP: a kormány visszaél a felhatalmazási törvény adta lehetőségekkel

Az LMP szerint a kormány "egyértelműen visszaél a felhatalmazási törvény adta lehetőségekkel", amikor váratlanul és jelentősen növeli a saját képviselőitől kapott mozgásterét, és megszünteti az önkormányzatokét.