A rosszabb periódusról és a nehéz helyzetből kivezető útról is beszélt Gáspár Dávid vezetőedző, miután a Sopron Basket hazai pályán meglepetésre 68-53-ra kikapott a spanyol Gironától csütörtökön a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.
Nagy élmény volt bemutatkozni a válogatottban Varga Alíz, a bajnok Sopron Basket kosárlabdázója számára.
Rákbetegsége után ismét bekerült az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar női kosárlabda-válogatott keretébe Gereben Lívia.
Jól kezdte a szezont a Hanga Ádámot foglalkoztató Real Madrid, amely azonban vasárnap meglepetésre kikapott a Gran Canariától.
Az első pár Nike-cipő, amelyet kifejezetten az egykori NBA-sztár Michael Jordannek terveztek, rekordáron, 1,47 millió dollárért kelt el a Sotheby's aukciós ház vasárnapi árverésén az NBC televízió szerint.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-szövetség (NBA) és a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) tárgyalásokat kezdett a sportág európai divíziójának (NBA Europe) létrehozásáról.
Tizenhárom emberrel szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, valamint két személlyel szemben rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt indítottak eljárást az október 9-i vasi korsárlabda rangadó szurkolótáborainak összetűzése miatt.
A Vasas Akadémia csarnokában kezdi meg szereplését a címvédő Sopron Basket szombaton a női kosárlabda NB I 2021/2022-es idényében.
Szalay Ferenc elnök szerint a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) sikeres pályázat esetén a Népligetben lenne társrendezője a 2025-ös férfi Európa-bajnokságnak.
Remekül sikerült a kosárlabdázó Hanga Ádám első spanyol bajnoki mérkőzése új csapata, a Real Madrid színeiben, amelynek Burgos elleni sikeréből 14 ponttal és nyolc lepattanóval vette ki a részét.
Telt ház előtt mutatták be Belgrádban a kosárlabdázó Natasa Kovacevicről szóló dokumentumfilmet.
Átalakult kerettel utazik a magyar női válogatott a péntektől vasárnapig Párizsban sorra kerülő 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságra.
