A magyarországi digitális zenefogyasztás legfontosabb trendjeiről készített kutatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Nagy-Britanniában, Németországban és Ausztriában is fellép augusztusban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) 40. ünnepi évadának keretében.
Jövő hétfőn kezdődik az 51. Tokaji Írótábor, ahol augusztus 17-ig szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetés, bemutatók, esténként koncertek várják az érdeklődőket.
Szombaton kezdődik a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál Százhalombattán; a 30. alkalommal megvalósuló rendezvény nemzetközi programjában hét együttes mutatkozik be, emellett az idén hét színházi est is várja a közönséget.
Csehország lesz az idei díszvendége, a népi parasztkonyha kellékei pedig a kiemelt témája a Mesterségek Ünnepének, amelyet augusztus 18. és 20. között rendeznek meg a budai Várban.
Örmények Erdélyben címmel az örmény kultúra és gasztronómia kerül fókuszba a szentendrei Skanzen Erdély tájegységében augusztus 12-én - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika, a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom területén, amelyet a csütörtökön megkezdett talajradaros vizsgálat előz meg.
Augusztus 5-én lenne hetvenéves Ligeti András Kossuth-díjas karmester, hegedűművész, aki azt vallotta: "Könnyebb jól dirigálni, mint rosszul hegedülni... Jól csinálni viszont mindkettőt nehéz".
Harci bemutatók, sportviadalok, előadások, kiállítások és koncertek is várják az érdeklődőket az Ősök Napján augusztus 4. és 6. között a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon - közölték a szervezők az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Piknikkel egybekötve adják át pénteken a felújított Lánchidat: megnyílnak a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók, az ünnepélyes eseményhez kapcsolódva pedig a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) színes szabadtéri programokkal várja az érdeklődőket.
Rick Astley és a Level 42 az idei, 11. Paloznaki Jazzpiknik legismertebb fellépője, mellettük más világhírű külföldi előadók is koncertet adnak csütörtöktől szombatig a Balaton-felvidéken.
A Szeged Trombone Enseble koncertjével szombaton elkezdődik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozat a szegedi városháza udvarán - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
