Halloweeni programokkal várja a látogatókat a Fővárosi Állatkert péntek este

Halloweeni programokkal, köztük bátorságpróbával, rémmesékkel, boszorkánykonyhával, mérgező növények standjával, jövendőmondással, családi tökfaragással és filmvetítéssel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert péntek este.

Idén is gyerekrajzokat vetítenek a pécsi dzsámira az adventi hétvégéken

A hagyományoknak megfelelően idén is épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdettek Pécsen.

Múzeumot emelnek Izraelben az Einstein-hagyatéknak

Múzeumot emelnek a Jeruzsálemi Héber Egyetem területén Albert Eisntein hagyatékának elhelyezésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Múzeumi Szabadegyetem indul Gyulán

Szabadegyetemet indít novembertől havi rendszerességgel a gyulai Erkel Ferenc Múzeum.

A Kosztolányi család és Csáth Géza hagyatékával bővült a Pannon Egyetem gyűjteménye

A Kosztolányi család és Csáth Géza hagyatékának egy részével gazdagodott a Pannon Egyetem gyűjteménye.

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház fennmaradása érdekében

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház annak érdekében, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson - hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken.

Kevin Spacey-t felmentették a szexuális zaklatás vádja alól New Yorkban

Kevin Spacey amerikai színészt felmentette a szexuális zaklatás vádja alól egy New York-i bíróság - számolt be róla a BBC hírportálja pénteken.

Móricz-Sabján Simon nyerte idén a Capa-nagydíjat

Móricz-Sabján Simon az Alföldről készített Árnyéksáv című sorozatával nyerte idén a Capa-nagydíjat.

Kossuth-hagyaték és Bud Spencer-relikviák Szegeden

A feljegyzések szerint egy Kossuth Lajosnak ajándékozott díszes indián mokaszint és Bud Spencer-féle westernfilmekben használt filmes kellékeket is láthatnak az érdeklődők szombaton, a Múzeumok Őszi Éjszakáján a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.

Először kerül ázsiai-amerikai híresség arcképe amerikai pénzre

Anna May Wong, a hollywoodi némafilmek egyik sztárjának arcképével először kerül ázsiai-amerikai híresség az amerikai negyeddollárosra - jelentette csütörtökön a Deadline című amerikai filmes portál.

Kisfilmen elevenedik meg az 1956-os forradalom története

Könnyed hangvételű kisfilmek segítségével hozzák közelebb a diákokhoz a történelmi eseményeket Bagi Iván és Szép Bence humoristák Sétatörténelem című sorozatukban, amelynek legújabb epizódja az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakát mutatja be.

Fiúbanda, apokaliptikus táj és kocsmacégér a Turner-díjra jelölt alkotások között

K-Pop stílusú fiúzenekar, apokaliptikus táj és félelmetes gépek is szerepelnek az idei Turner-díjra jelölt művészek alkotásaiból megnyílt kiállításon a Tate Liverpoolban.