Rituális táncok, amelyeket az ősidők óta járnak

Rituális táncok, amelyeket az ősidők óta járnak

Hat mozgásforma, amelynek varázserőt tulajdonítanak.

Gershwin-estet ad a BMC-ben Karosi Júlia

George Gershwin legismertebb dallamai is megszólalnak Karosi Júlia estjén szombaton a Budapest Music Centerben (BMC).

Megjelent a Gyárfás István Trió Cartoon Jazz című albuma

Magyar rajzfilmek - többek között a Mekk Elek, a Dr. Bubó és a Vuk - jól ismert zenéit értelmezte újra a Gyárfás István Trió - Gyárfás István gitáros, Oláh Zoltán nagybőgős és Cseh Balázs dobos - Cartoon Jazz című albumán.

Rameau-operával lép színpadra a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a Régizene Fesztiválon

Jean-Philippe Rameau Nais című operájának magyarországi bemutatójával várja a közönséget a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a Régizene Fesztiválon március 4-én a Müpában.

Megkezdődött a velencei karnevál

Vízi parádéval megkezdődött a karneváli szezon szombat este az olaszországi Velencében, amelynek csatornáin jelmezesekkel teli gondolák vonultak fel több mint ötvenezer érdeklődő előtt.

Havas Ágnes: nagy szeretettel fogadták Berlinben Enyedi Ildikó új filmjét

Nagy szeretettel fogadta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) közönsége a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását - mondta a közmédiának a német fővárosban Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.

Eperjes Károly Békéscsabán rendez

Eperjes Károly rendezésében mutatják be Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámáját február 17-én a Békéscsabai Jókai Színházban.

Összművészeti előadás idézi meg Frida Kahlo különös sorsát és világát

A színház, az élőzene, a kortárs tánc és a videoművészet ötvözésével idézi meg Frida Kahlo mexikói festőnő életét a Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház közös produkciója, amelynek ősbemutatója március 3-án lesz az Átrium Film- Színházban.

L. Simon László: a könyves cég válsága súlyos kultúrpolitikai ügy

Az Alexandra könyvesbolthálózat válsága nem csupán magánügy, hanem súlyos kultúrpolitikai kérdés, súlyos nemzeti ügy - fogalmazott L. Simon László szombaton a Lakitelek Népfőiskolán, a Negyed évszázad a könyvkiadásban című konferencia megnyitóján.

Május közepéig lehet nevezni a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra

Május 20-ig várják a nevezéseket az idei Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra, amelyet október 12. és 15. között rendeznek meg a szolnoki Tisza Moziban - közölte Demeter István fesztiváligazgató, a mozi ügyvezetője az MTI-vel.

Idén is megrendezik a Bábos Drámaíró Versenyt Békéscsabán

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház idén is megrendezi a Bábos Drámaíró Versenyt, a negyedik ilyen megméretésre március 23. és 26. között kerül sor - tájékoztatta a teátrum igazgatója az MTI-t.

Országszerte 680 helyszínen 2000 program a hétvégén

Országszerte 680 helyszínen, mintegy 2000 programmal, népművészeti, farsangi rendezvényekkel, alkotóműhellyel és játékkal várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a művelődési házak a Kultúrházak éjjel-nappal sorozat keretében.