Több mint kétszáz alkotás érkezett a Néprajzi Múzeum és a Magvető Kiadó közös novellaíró pályázatára, amelyet a Vágatlanul.
A beton mint kortárs művészeti médium újragondolását és a technológiai innovációt állítja a középpontba a Betonszobrászati Triennálé, amely július 8-án nyílik Kaposváron - olvasható az eseménynek otthont adó Vaszary Képtár honlapján.
Négy kortárs alkotó művein keresztül az ünnep személyes és közösségi élményét mutatja be a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelep jubileumi kiállítása - tájékoztatta a Petőfi Kulturális Ügynökség pénteken az MTI-t.
Tóth Béla emlékére nyílik Életút címmel kiállítás pénteken Csongrádon, a Városi Galériában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Miskolc megnevezéssel harmincezer forint névértékű ezüst és hatezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki csütörtökön.
Hétvégén a 26. Körös-völgyi Sokadalommal kezdetét veszi a Gyulai Várszínház 63. nyári évada is; jövő héttől pedig indul az egészen augusztus végéig tartó Gyulai Nyári Korzó rendezvénysorozat is - tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.
Közösségi kampányt indít a Néprajzi Múzeum az üvegnegatív-gyűjteményében szereplő, jelen tudásuk szerint ismeretlen emberek beazonosítására.
Koncertekkel, szabadtéri mozival, DJ-estekkel, népzenei és folklórprogramokkal népesül be nyárra Szlovénia festői tóparti üdülőhelye, Bled, ahol szeptember közepéig a tópart és a sétány is kulturális színtérré válik - közölte a helyi turisztikai hivatal.
A főváros finanszírozásában első alkalommal szerveznek utcazenész-fesztivált Budapesten.
Idén harminckét programhelyszínen és körjáratban induló veteránbuszokkal várják a látogatókat Kecskeméten június 20-án, szombaton a Múzeumok éjszakáján - közölte a programokat összefogó Bozsó Gyűjtemény Alapítvány az MTI-vel.
Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai címmel nyílt meg a dél-koreai Csindzsu város kulturális örökségét bemutató tárlat a budapesti Koreai Kulturális Központban.
Lezárult a Miskolci Nemzeti Színház 202. évada, amelyben összesen 405 előadásra csaknem 110 ezren váltottak jegyet - közölte a színház csütörtökön az MTI-vel.