A kukorica és a fűszerpaprika feldolgozásának hagyományos, a tájegységre jellemző módszereivel ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba - közölte Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-vel.
Immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg Maglódon a Vermesy Művészeti Napokat.
Több mint tizenötezer vendéget várnak szombaton és vasárnap a velemi gesztenyenapokra - közölte az MTI-vel szerdán a Vas megyei község polgármestere.
Eger ad otthont idén a Magyar Festészet Napja fő rendezvényének: az Élő magyar festészet 2018 című meghívásos tárlat mintegy kétszáz alkotása áttekintést ad a kortárs magyar festészet egészéről.
Mintegy 200 négyzetméter új kiállító- és közösségi térrel gyarapodott a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, az új térben lehetőség lesz különböző szakmai rendezvények, konferenciák lebonyolítására és időszakos kiállítások megrendezésre.
Három évre megújították a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) vezetésének mandátumát - közölte az rendezvény kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.
Francis Bacon, Lucian Freud és a 20. század második felének figurális brit festészetét, az úgynevezett Londoni Iskolát mutatja be számos főművön keresztül a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) keddtől látható kiállítása.
Kari Piippo finn plakáttervező grafikusművész kiállítása látható Vizuális gondolkodás - Plakátok és rajzok címmel a szentendrei MANK Galériában október végéig, emellett a művész workshopot is tart a Szigligeti Alkotóházban.
A vidéki társrendezvényekkel együtt összesen mintegy 250 program várja az érdeklődőket a 2018-as Design Hét Budapest fesztiválon október 5. és 19. között.
A Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére festett tűzfalat a Színes Város Csoport a brit fővárosban, ahol egy belvárosi játszótér falán elevenedett meg a A Pál utcai fiúk című regény néhány szereplője.
Madách Imrére emlékeznek halálának 154. évfordulóján a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén.
Több mint 100 kiállítás és program kapcsolódik az országszerte és határon túlon októberben zajló Magyar Festészet Napja elnevezésű programsorozathoz, amelynek kiemelt helyszínei idén Újbuda, Eger és Szolnok lesznek.