Berzsenyi Dániel felújított síremlékét avatták fel Niklán

Halálának 182. évfordulóján avatták fel és koszorúzták meg a Somogy megyei Niklán szombaton a település egykori polgára, Berzsenyi Dániel síremlékét.

Idén is lesz nemzetközi ásványfesztivál Miskolcon

Különleges ásványbemutatók, földtudományi játszóház, kiállítások és előadások várják a közönséget a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon, amelyet március 3-án és 4-én tartanak a Miskolci Egyetem főépületében - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Balog: a tervek szerint halad a Szabolcs utcai múzeumszakmai központ építése

Az előzetes tervek szerint halad a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) építése - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten az épületegyüttes bokrétaünnepén.

A Concorde orrkúpja 53 ezer fontért kelt el egy brit árverésen

Egy dél-angliai szálloda hallját fogja díszíteni az a ritka repülőgép orrkúp, amely 53 ezer fontért (18 millió forint) kelt el egy csütörtöki angliai árverésen.

Meghalt Tahi Tóth László

Életének 75. évében csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Vígszínház az MTI-vel.

A néphagyományok és a kultúra

A néphagyományok terén kettősség van a mai magyar társadalomban: a múltban felgyülemlett tudás, a hagyományok megmaradtak, de ennek nagyon kicsi a beágyazottsága, a média gyakran közömbös.

Szombaton mutatják be az Oscar című darabot a Thália Színházban

Az évad első premierjeként szombaton mutatja be a Thália Színház Claude Magnier Oscar című vígjátékát Nagy Viktor, Gubás Gabi, Bán Bálint és Szabó Győző főszereplésével, Vida Péter rendezésében.

Szabó Magdáról és Elsa Morante olasz írónőről emlékeznek meg Rómában

Szabó Magda Kossuth-díjas magyar író és Elsa Morante olasz író munkásságát elevenítik fel március 1-jén Rómában, az Altieri Palotában a Különös párok (Stranecoppie) című irodalmi rendezvénysorozat keretében.

A kultúra gazdasági és diplomáciai szerepe

A kultúra gazdasági szerepéről, valamint az ágazat szerepéről a diplomáciában és a külgazdasági kapcsolatokban volt a témája A kultúra gyarapít című konferencia csütörtök délelőtti részének.

Picasso műveiből nyílik kiállítás a Pápai Esterházy-kastélyban márciusban

Pablo Picasso műveiből nyílik kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban.

Veszprém és a régió pályázatának alapgondolata az együttműködés

Egyszerre szeretnénk tanulni Európától és példát mutatni más európai városoknak - jelentette ki Veszprém polgármestere a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen a város Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatát ismertették.

Maria de Faykod keresztútstációit bemutató fotókból nyílik kiállítás Budapesten

Maria de Faykod Franciaországban élő magyar származású szobrász lourdes-i keresztútstációit bemutató, saját készítésű fotóiból csütörtökön nyílik kiállítás Budapesten, a Vigadó Galériában.