Huszonöt előadást - közte tizenöt versenyelőadást - láthat a közönség a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválján június 22. és 30. között a felső-szabolcsi kisvárosban - közölte a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója pénteken az MTI-vel.
Arany János életéről vagy munkásságáról szóló videókkal pályázhatnak diákok az Aranyfeszt Online Amatőr Rövidfilm Fesztiválra egészen szeptemberig.
Családja, pályatársai, barátai, tisztelői körében helyezték végső nyugalomba Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben.
Idén 15 hegedűkészítő mester állítja ki mesterhangszereit a 7. Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonján április 7-én és 8-án a Fonó Budai Zeneházban, ahol koncertekkel is várják az érdeklődőket.
Amedeo Modigliani Egy lány portréja című mesterműve alatt egy korábbi, eddig ismeretlen alkotását fedezték fel a londoni Tate múzeum szakemberei röntgensugaras vizsgálattal - olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.
Ismét Márta Istvánt választotta elnökének tisztújító közgyűlésén a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ).
Két bemutatót tart hétvégén a Vígszínház: A félkegyelmű című előadást pénteken a Pesti Színházban, az Egy éj a Paradicsomban című bohózatot szombaton a Vígszínház nagyszínpadán láthatja a közönség.
Kortárs és klasszikus magyar gyerekvers-illusztrációkból mutat be válogatást az a kiállítás, amely Versképek címmel szerdától látható a KKM-Balassi Intézetben Budapesten.
Három magyar fotós munkája került a legjobbak közé a Sony World Photography Awardson, amelyet az idén 11. alkalommal rendeznek meg.
Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezetője - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.
Eddig országszerte 93 ezren látták a késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüstkincs-leletét, a Seuso-kincset, amelyet keddtől Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban is megtekinthet a közönség.
Aba Béla poszterei és könyvborítói mind hozzátartoznak az elmúlt fél évszázadhoz, és különösen a rendszerváltozás eseményeihez, amelyeket sok tekintetben meg is határoztak - mondta W.-Nemessuri Zoltán író a Lakitelek Népfőiskolán az Aba Béla életmű-kiállítás megnyitóján szombaton.