Chilébe utazik a Proton Színház: a Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein-terv című előadást január 11. és 17. között a Santiago a Mil fesztiválon játsszák.
A Karinthy Frigyesről fellelhető összes fotót közreadja a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új képes albumában, amelyet január 23-án mutatnak be Budapesten.
Január közepén az Egyesült Államokba utazik Pintér Béla és társulata: a Titkaink című előadással New Yorkban és Bostonban is bemutatkoznak.
Életének 82. évében csütörtökön Győrben elhunyt Fátyol Tibor zeneszerző, az erdélyi magyar zenei élet jelentős alakja - közölte az MTI-vel a család.
Minden eddiginél sűrűbb a Müpa 2016-17-es évada, melynek során világsztárok érkeznek és új programsorozatok is indultak - mondta az MTI-nek Káel Csaba vezérigazgató.
A dániai Aarhus és a ciprusi Páfosz lesz 2017-ben Európa két kulturális fővárosa - tudatta közleményében az Európai Bizottság.
Állandóan formálódó és mindig új zenei kihívásokkal, stúdiumokkal foglalkozó baráti társaságként jellemezte a 15 éves Szent Efrém Férfikart Bubnó Tamás művészeti vezető az MTI-nek adott interjújában.
Jövőre csaknem 83 millió forinttal növekszik a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek támogatása, míg a zenekarok és énekkarok jövő évi pályázati kerete 9 millió forinttal több lesz, mint 2016-ban.
A komolyzene örökzöldjei csendülnek fel a Magyar Virtuózok Kamarazenekar tolmácsolásában december 27-én és 28-án a győri Nagyboldogasszony Székesegyházban - közölték a szervezők az MTI-vel.
Más épületekkel együtt a Magyar Művészeti Akadémiának adja át az állam a Budakeszi úti Ybl-villát - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.
Az utolsó pillanatban, a megsemmisüléstől mentették meg a restaurátorok Kohán György (1910-1966) Kossuth-díjas festőművész több alkotását - mondta az MTI-nek Durkó Károly, a gyulai önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke.
Befejeződött Kenyeres Bálint Tegnap című első nagyjátékfilmjének forgatása Marokkóban - közölték az alkotók az MTI-vel pénteken.