Másfél milliárd forinttal emelkedik a szimfonikus zenekarok és az énekkarok állami támogatása

Másfél milliárd forinttal emelkedik idén a szimfonikus zenekarok és az énekkarok állami támogatása - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbatermében.

KMKSZ-elnök: örvendetes az európa tanácsi jelzés a kisebbségi nyelvhasználatáról

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke örvendetesnek nevezte az európa tanácsi jelzést arról, hogy Ukrajnának biztosítania kell a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát.

Újabb válogatót rendeznek szombaton

Szombaton folytatódik A Dal 2017, a Duna és a Duna World csatornán élőben látható válogatóműsorból újabb hat előadó és szám jut az elődöntőbe.

A Dal 2017 második válogatója máskor lesz

A magyar diákokat ért veronai busztragédia miatt a közmédia máskor sugározza A Dal 2017 showműsor szombat estére tervezett második válogatóját és a Dal Kulissza című műsort - közölte az MTVA sajtóirodája az MTI-vel.

Jubileumi Jazz Showcase a Müpában

Immár tizedik alkalommal rendezik meg a Müpában a Jazz Showcase-t, amely mára a közép-európai régió legjelentősebb tehetségbörzéjévé nőtte ki magát.

Zene + költészet: Akosh S. és Závada Péter fellépése az Urániában

Zene és szó találkozik február 3-án pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Elhunyt Takács Klára operaénekes

Elhunyt Takács Klára operaénekes szombaton hajnalban - tájékoztatta családja az MTI-t.

Liszt, Wagner és Ribnyikov művei hangoznak el a Zeneakadémián

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és a Honvéd Férfikar Liszt és Wagner darabjait, valamint Alekszej Ribnyikov kortárs orosz zeneszerző művét szólaltatja meg Kesselyák Gergely vezényletével január 30-án a Zeneakadémián.

A visegrádi országok artistái a Fővárosi Nagycirkusz új műsorában

A visegrádi országok artistái lépnek porondra a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszi szomszédolás című új műsorában, amelyet január 28. és március 19. között láthat a közönség.

Arany János, Szabó Magda és Kassák Lajos a kiállítási naptárban

Idén többek között Arany János, Szabó Magda és Kassák Lajos életművét bemutató kiállítások nyílnak a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), amelynek frissen hivatalba lépett főigazgatója felújításokat, hangsúlyosabb külföldi megjelenést és a társintézményekkel szorosabb integrációt tervez.

Tolnai Ottó-est a Müpa Literárium sorozatában

Tolnai Ottó estjével folytatódik a Müpa Literárium sorozata hétfőn, a Kossuth-díjas író, költő zenei kísérője a szintén vajdasági Lajkó Félix hegedűművész lesz - közölte a Müpa az MTI-vel.

Polyák Lilla és David Yengibarian is fellép a Pannon Filharmonikusok Valentin-napi pécsi koncertjén

Polyák Lilla énekesnő és David Yengibarian örmény harmonikaművész is közreműködik a Pannon Filharmonikusok (PFZ) Valentin-napi koncertjén február 14-én este a pécsi Kodály Központban - közölte az együttes az MTI-vel.