Felmérés: stabilabbá és kiszámíthatóbbá válik a magyar műkincspiac

Stabilabbá és kiszámíthatóbbá válik a magyar műkincspiac; a szakemberek idén az ügyfélkör bővülését és a megemelkedett árszint megtartását várják - közölte a műtárgypiaci változásokról szóló felmérést végző kommunikációs cég az MTI-vel.A magyarországi műtárgypiacon a becsült forgalom évente 15-20 milliárd forint között mozog. A válság legsúlyosabb éveiben a Virág Judit Galéria aukcióinak forgalma 200-300 millió között mozgott, az utóbbi két évben mindegyik aukció 500 millió forint felett zárult.

A magyar műtárgypiacon 2013-ban kezdődött egy kisebb élénkülés, ami a mai napig tart, a tavalyi pedig már kifejezetten sikeres évnek számított. Az aukciókon több rekordár is született, emellett az általános árszínvonal is emelkedett, a galériák, műkereskedők többsége javuló forgalomról számolt be.

Az optimizmust 2017 első félévének tapasztalatai is tovább erősítik.


Magyarországon a műtárgypiac forgalmának nagyjából a 70-75 százaléka festményeladásokból származik, a gyűjtők körében még mindig a klasszikus és a huszadik század első feléből származó modern és avantgárd művek a legnépszerűbbek. A közlemény idézi Kelen Annát, a Virág Judit Galéria művészettörténészét, aki szerint a hazai műkincspiac a válság óta egyre stabilabb és kiszámíthatóbb, de az igazán kvalitásos képek, az úgynevezett gyűjtői darabok a válság éveiben is keresettnek számítottak. Amiben akkor visszaesést tapasztaltak, azok a kisebb mesterek művei voltak.


"A Virág Judit Galériában azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi években a gyűjtői kör összetétele és ezzel párhuzamosan az érdeklődés is kezd megváltozni. Sokan például jó nevű grafikákba fektetnek be, de egyre népszerűbbek az úgynevezett iparterv generáció művészei is, vagyis a hatvanas-hetvenes évek ma is aktív kortárs alkotói, mint például Keserü Ilona, Bak Imre, illetve Lakner László" - hangsúlyozta a művészettörténész.


Hozzátette: máig is a legkeresettebb magyar festők közé tartozik Magyarországon és külföldön egyaránt Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály, Vaszary János, valamint azok a modern festők, akik a 20. század első felében kapcsolatban álltak az európai művészekkel, mint például Kádár Béla, Scheiber Hugó és Czóbel Béla.


Az érdeklődést azonban nagyban befolyásolja, hogy a magyar alkotók közül kik jelennek meg a nagy külföldi kiállításokon. Tavaly például a Guggenheim Múzeumban rendezett Moholy-Nagy-életműkiállítás után novemberben a Sotheby's New York-i árverésén rekordáron, 6 millió dollárért, azaz 1,7 milliárd forintért kelt el egy Moholy-Nagy-zománckép.


A magyar műtárgypiac fellendüléséhez az is hozzájárul, hogy évről évre egyre több külföldi gyűjtő figyelme fordul a magyar alkotók felé. "Szerencsére a világ minden tájáról bukkannak fel magyar képek, nemrég egy új-zélandi aukciósház egy Berény Róbert-kép kapcsán kérte ki a véleményünket. Legutóbb pedig egy angol aukciósház egy nagyon korai Rippl-Rónai-mű kapcsán keresett meg minket.


A magyar vonatkozású műkincspiac egyik különlegessége, hogy szinte folyamatosan kerülnek elő eddig rejtőzködő művek. Nekünk pedig az a legfőbb célkitűzésünk, hogy ezeket a műtárgyakat haza tudjuk hozni külföldről" - emelte ki, hozzátéve, hogy ha ez a tendencia tovább erősödik, várhatóan a magyar műkereskedelmi piac pozitív mérleggel zárja majd a 2017-es évet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com