Megkezdődött szombaton az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös szervezésű Országházi Gyermekkarácsonya, amelyen több mint nyolcszáz hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermek vesz részt.
Újabb különleges, az élő történelemről tanúskodó műtárggyal gazdagodott a Gödöllői Királyi Kastély (GKK).
Kortárs költők írtak verset az Örkény Színház társulatának: a színház az évad elején kért fel huszonnégy költőt a feladatra, a műveket a színészek előadásában december 29-től teszik közzé az interneten.
A közmédia csatornáján bemutatott Virtuózok című tehetségkutató első évadának korcsoportgyőztese Boros Misi három koncertet adott Pakisztán nagyvárosaiban: Iszlámábádban, Lahore-ban és Karacsiban.
Több mint háromszáz munkát vonultat fel Árny a kövön címmel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) szombattól látható Ország Lili-kiállítása, melyhez felépült a 90 éve született képzőművész által elképzelt labirintus is.
A Rolling Stones két dalszerzője, Mick Jagger és Keith Richards lemond a nyáron meggyilkolt brit parlamenti képviselőnő, Jo Cox emlékének szentelt karácsonyi dal szerzői jogairól.
Határozatban vizsgálta felül a kormány a Nemzeti Kastélyprogramot és a Nemzeti Várprogramot.
Minden várakozást felülmúlóan sikeresnek bizonyult a lengyelországi Wroclawnak, Európa egyik idei kulturális fővárosának programsorozata.
Brahms és Dvorák művei hangzanak el a Pannon Filharmonikusok koncertjén december 16-án Bogányi Gergely Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész közreműködésével, Gérard Korsten vezényletével a Müpában.
Megkezdődött a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése szombaton Budapesten.
Darja Hohlova Klára hercegnő szerepében a Diótörő az Arénákban című táncjáték főpróbáján a győri Audi Arénában 2016. december 9-én este.
A Bartók Plusz Operafesztivál adventi operagálája Miskolcon.